~ őrizd az álmod, míg élsz ...
Menü

Fanni vagyok, 18 éves, 11. évfolyamos szakgimnazista. Informatikát tanulok. Ja, és egyáltalán nem érdekel az informatika. De ez egy hosszú történet. 
Az életemet a lovak - és más állatok - teszik egésszé, a jövőben pedig ezzel szeretnék foglalkozni is. Lovasoktatás, stb.
Úgy gondolom, kilógok a sorból, sosem sminkelek, nem töltök órák hosszat a tükör előtt, nem járok hetente fodrászhoz, műkörmöm sem volt még soha. És büszke vagyok erre. Tudjátok, így is lehet boldog életet élni.
Több? Katt.

 
chat
 
tervek

március

Szeged [Decathlon] 
új telefon 
javítani irodalomból 
eljutni lovazni 
megnézni: Kincsem [film]

fodrász
megnézni: portugál-magyar VB selejtező

 
olvasottaim

    

 
pillanatok

∞ 104. 3 hónap után újra lovon

3 hónap után végre eljutottam lovagolni. Reggel hatkor már ébren voltam, és úgy vártam, hogy induljunk, mint a kisgyerekek a karácsonyt. Nem szaroztam: 3 hónap kihagyás után olyan lovat kértem magamnak, akin még sosem ültem, hírneve viszont van (haflingi). Miközben pucoltam, még kaptam róla híreket, mint pl. hogy egy hete vágta közben egy kiscsaj 2× is leesett, mert nem tudta visszafogni. Először csak a körkarámban ismerkedtünk, mikor oktatóm hangját elhagyta a mondat: "Csinálok rólatok pár képet, amíg még fent vagy."  Szerintem meggyőződése volt, hogy a földön fogok kikötni. Hát, nem így lett. Sőt, a "nehéz visszafogni, szeret menni" lóból semmit nem éreztem, ugyanis csinálhattam bármit, nagyon nehezen volt beugrani vágtába, és vágta közben is egy kis tündér volt velem. Lovaglás előtt- és után is hihetetlenül barátkozó volt, úgy dörgölőzött hozzám, akár egy kismacska:D. 

Egyébként nem ez az első eset, hogy megkapom azt a mondatot, hogy "azért csak óvatosan menj vele, mert ha megindul, a jó isten se fogja vissza..." A kedvenc lovamnál (aki azóta az égi legelőkön él boldogan...) például tudtam, hogy mániája bakolgatni, akár jókedvből, akár geciségből, de szokása. Ahogy a hirtelen megállás is. Erre figyelmeztetve is lettem, de alattam 1,5 év alatt egy rossz megmozdulása sem volt, kiegészítettük egymást. Pedig 9 éves herélt volt, nem sokból tartott volna neki, hogy a földön tudjon.
A másik esetről pedig már olvashattatok a blogon, egy kicsi, szürke póniról. Neki szokása terepen vágta közben beugrani egy erdőbe, csak mert olyan kedve van, vagy ha megunja a terepet, gond nélkül hátraarc és csőlátásosvágta haza... alattam egyszer ugrott be lépésből vágtába, és váltott közben sávot, de az is az én hibámból volt, mivel elfelejtettem, hogy nagyon érzékeny a farára, én meg rátámaszkodtam. Ezt leszámítva ő is egy kis aranybogár:D 
Most pedig ez a hafi... akinek szintén nem sokból tartana lepakolnia magáról, akiről szintén kaptam egy egész hosszú listát, hogy mire figyeljek oda, pl. hogy mindkét kézen szeret kiállni az egyik sarokban, elismerem, 4-5× be is próbálkozott, aztán feladta. 

Most pedig várom az izomláz kialakulását, mert 3 hónap kihagyás után biztos, hogy napokig megfogok dögleni tőle:D 

∞ 103. nincs cím.

Az utóbbi két napomon olyan szinten vegyes érzések kavarogtak bennem, hogy még én is meglepődtem rajta, hogy ilyen is lehet egy nap. 
Hétfőn például fizikán kaptam egy ötöst, aztán szakmain mégegyet, és a hátam mögött még a tanár úr is megdicsért (egy osztálytársam kiakadt, amiért olyan jegyet kapott, amilyet, erre mondta neki a tanár úr - csak neki, én csak meghallottam -, hogy "Azért, mert ehhez a dolgozathoz hasonlítottam a többit. XY (azaz én) mindig nagyon szépet ír." Azért elkapott a büszkeség érzése, ami informatikán csak folytatódott, egész jól megoldottam egy feladatot az SQL nyelvről, amiről ma kiderült, hogy nem is dolgozat volt :(. 
Na, aztán a biosz betett rendesen. Tudni kell, hogy egészen eddig 5.0-s átlagom volt. Kedden az osztály dolgozatot írt, aznap én nem voltam, így ma pótoltam. Mentségemre szóljon, én készültem, de olyan kérdések voltak, amiket csak szóban mondott el. Tudom, csak a kifogásokat keresem. Én ketteskére tippelném a dolgozatom, ezzel lehúzva 4.53-ra, amit jövő héten javítok is. 
Újabb szakmai következett, honlapszerkesztés. Talán én lepődtem meg legjobban saját magamon, hogy milyen könnyedséggel oldottam meg minden feladatot, probléma nélkül. A mellettem ülő kérdezgette is, hogy "Jézusom, Te mit csinálsz?" (Sokkal előrébb voltam, mint ő), én meg csak zavartan annyit mondtam: "A feladatot...?" De én sem hittem el, hogy ennyire... gondolkodás nélkül megy, mintha belém lenne programozva, hogy mit kell írni.

A mai napom is egész jól kezdődött, töriből nem feleltünk, ez már elég a jó induláshoz :D Sőt, oszifő sem akadt ki különösebben, szokásától eltérően, amiért nem nagyon aktivizáltuk magunkat a válaszolgatásban. És... jött a matek. Dolgozat. 6 feladat, első 2 hibátlan, 2-t tudtam volna, csak nem néztem át óra előtt, az utolsó 2-ről meg fogalmam sem volt, hogy mi, hogyan, és miért. Hát, ez van. Kicsit odatett a hangulatomnak. Viszont aztán magyar jött, amin kikaptuk az Ady tézéinket, amivel sikeresen bezsebeltem egy irodalom, illetve egy magyar ötöst. Így vagyok irodalomból 4.53, szóval Kosztolányi Édes Annájára is nagyon rá kell gyúrnom. 
Szünetben felmentem iskolalátogatási papírért a titkárságra, ahova pont jött az igazgatónő is nyomtatni. Aki olvasta már régebben is a blogom, az tudhatja, hogy december környékén volt egy kis problémám egy bizonyos tanárommal, ami odáig fajult, hogy az igazgatói irodában kötöttem ki, panasztétellel. Azóta 1× már megtalált az igazgatónő, hogy minden okés-e, mert beszélt vele. Ez volt kb 1,5 hónapja. Ma pedig mikor meglátott, ismét rákérdezett: "XY, minden rendben?" Azért rendesen lesokkolt, hogy megjegyezte a nevem, pedig csak egyszer mondtam neki, hogy hogy hívnak, és csak egyszer beszéltem vele. De elmondhatatlanul jól esett, hogy így megjegyezte, és hogy érdeklődik, hogy minden rendben van-e. Komolyan, nagyon tudom értékelni az ilyen apró dolgokat is. 
Infon dolgozatot írtunk az SQL nyelvből, szerintem nem sikerült rosszul, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy jó legyen, majd eldől, a tanárnőnek hogy tetszik. A lényeg, hogy nem lett tőle rosszabb kedvem, nem úgy jöttem ki óráról, hogy leszarom és nem érdekel. 
Aztán a német. Tudtam, hogy felelni fogunk, de nem tanultam rá. Na, kit hívott ki elsőnek? Engem. 7 téma közül kellett húznunk, ebből kettőről semmit nem tudtam volna mondani. Na, mit húzok ki? Az egyiket a kettő közül, meg egy fokkal jobbat. 
Végül egy kettest azért összemakogtam. 
A tanárt jobban lesokkolta, mint engem, szóval megnyugtattam, hogy a következő témával kijavítom. Úgy legyen. Ámen.

∞ 102. Kincsem

Csodálatos film. Komolyan.
Nem vagyok az a típus, akit különösebben lekötnének a filmek. Persze, néhányat végignézek, de általában ha az első 20 percben nem fog meg, kikapcsolom. Na most, ezt egy moziban ugye nem tehetem meg, szóval sok választásom nem volt, végig kellett néznem.
A Kincsem egy magyar film, én pedig a magyar filmekkel még kritikusabb vagyok. Nem nagyon tudnék mondani jó magyar filmet. A Kincsemnek pedig brutális méretű marketingje volt, mert legdrágább magyar film, meg 72 nap forgatás, meg stb. De hát mivel szeretem a lovakat, meg minden, evidens, hogy megnézem az első adandó alkalommal. Viszont nagyon féltem, nehogy nagy csalódás érjen. Nem ért. Sőt. Nagyon pozitív élménnyel gazdagodtam.

Meg nem mondanám a filmről, hogy magyar. Általában végigszenvedem azt a 1,5-2 órát, amíg tart egy film, és folyamatosan az órát nézem, de a Kincsem... egyszerűen más. Amint vége lett, azt éreztem, hogy akár most rögtön újranézném. 
Mit várunk egy kosztümös filmtől? Komolyságot. Mit kapunk a Kincsemtől? Humort és komolyságot. Komolyságot és humort. A nézők (teltház!) egy emberként nevettek fel ott, ahol kellett, és egy emberként tartották vissza a lélegzetüket.
Kincsemről tudni kell, hogy 54 versenyen indult, és mind az 54-et megnyerte. Szóval minden versenyjelenetnél tudtam, hogy a végkifejlet az lesz, hogy Kincsem nyer, történjék bármi, mégis megtudták úgy valósítani ezeket a jeleneteket, hogy szorítottam Kincsemért, mintha én is fogadtam volna rá, és féltem, hogy nem ő nyeri. 
A film elején, mikor Klara von Oettingen (Petrik Andrea) megüli - megülné - Kincsemet, ám a ló ellenszegül, Klara leesik, egyik lába kengyelben marad, és vonszolja maga után a ló, én féltem, bár lehet, ez abból adódik, hogy tudom, bármikor megtörténhet velem is. 
Az összes pillanatnál, mikor Kincsem lovassal a hátán bakolt, ágaskodott, izzadt a tenyerem, mintha alattam történne ugyanez, fejben teljesen ott voltam a lovon, és próbáltam kordában tartani.

A végén viszont nekem.. túl sok volt a dráma. Persz egy szavam  nem lehet, mert én nem tudtam, mi fog történni, tehát szerintem teljes mértékben kiszámíthatatlan volt, minimum ötféle befejezés lejátszódott az agyamban.
Miután vége lett, és elindult a stáblista, a nézők fele csak orrot fújt és szipogott. 

Nagyon pozitívan csalódtam most, tényleg rettegve ültem be rá, mert magas elvárásaim voltak. Fantasztikus, nem tudok rá mást mondani.

∞ 101. életem szülinapja lesz!

Nyáron 19 leszek. Tudom, semmi extra, mert már volt a 18., stb. Azért ha nagyon akarok, tudok belemagyarázni: például, hogy ez az utolsó 1-essel kezdődő születésnapom. 
Alapjában véve nem vagyok az a lány, aki vevő lenne az olyan dolgokra, mint igyuk le magunkat seggrészegre, és most sem ezt tervezem, de azért nem akkora bűnözés, ha egyszer elengedem magam, nem? 

Tehát idén úgy döntöttem, megengedhetek magamnak annyit, hogy saját magamnak (gáz vagyok,tudom:D) rendezzek egy szülinapi bulit. Ha már van nyaralónk a Dunán, miért ne használnám ki?
Július 8-án van a szülinapom, és ez a nap... pont nem a megfelelő. Szóval a tervek szerint július 14/15-én lesz, délután 6-7 órás kezdéssel. másnap reggelig. 3 ember kivételével az egész osztályom hivatalos lesz rá  Kaja halászlé, amit mi főzünk, mellé grillezünk. Sörasztalok önkormányzatból intézve, ingyen. Röpi, zene, koktélok, meg minden olyan dolog, ami kell egy vízparton lévő szülinapi bulihoz.

Annyira várom már. Komolyan. Telhetne gyorsabban az idő. 

Bocsika az összevissza bejegyzésért, de muszáj volt kiírnom ezt magamból. Annyira előttem van már a kép, a kidekorált nyaralónkkal, a zenével, az osztályommal, a kajákkal... :)

∞ 100. egy "barátság" vége?

Erről a témáról már korábban írtam [azt a bejegyzést ide kattintva elolvashatjátok]. Ugyanezt nem fogom leírni, így ha valakinek homályos lenne a téma, legyen szíves előbb azt elolvasni, mivel csak kiegészítem.
Az utóbbi időben szokásává vált, hogy minden órán másra tanul. Hálózati ismereteken törire, törin matekot másol, szoftverfejlesztésen németre ír puskát, németen pedig magyarra tanul. Ha pedig épp nincs semmi, amire tudna tanulni, a telefonját nyomkodja, és Én kicsi Tescommal játszik. Érett, 18 éves férfiúval van dolgunk! 
Az mit sem változott, hogy hiába nem akarok mellette ülni, mindig sikerül úgy összehozni, hogy mellém üljön. Ha lebeszélem valakivel, hogy beül mellém, bármit teszünk, ő mindig előbb van bent. Egy ideje olyan helyre ülök, ahol csak egy szék van, hátha... nem, ez sem akadály neki, hoz széket máshonnan. 
Azt már megtanulta, hogy tőlem nem kéri el a jegyzetet, mert úgyis elküldöm a f*szba, most kéri mástól. De ő az utolsó reménye, és ő sem fogja bírni örökké. Na de múltkor szokásos hálózati óránk volt:  a tanár a tanári asztalnál, én a 3. sorban ülök, ő mellettem. Én figyelnék a tanárra, előtte ott a töri könyv, a német, és a telefonja. Ezzel már nem is törődök. Probléma a következő: kértem, ha már ennyire látványosan telibeszarja az órát, legalább ne beszéljen hozzám, mert én figyelni szeretnék. A tanárnak pedig alapból nagyon halk a hangja, szóval azért teljesen rá kell koncentrálni, hogy értsem, mit mond. De drága osztálytársam csakazértis folyamatosan dumál hozzám. Ha holnap is ez lesz, nem várom meg a kicsöngetést, egész egyszerűen felállok, és elülök mellőle. Bár lehet, hogy kezdhetném az óra elején is ezzel...

Most pedig vázolnám a múlthetem. 
Körülbelül 3 héttel ezelőtt írtam dolgozatot adatbázis- és szoftverfejlesztésből (továbbiakban csak ABSZ) dolgozatot írtam. Három másik osztálytársam mellett ő is segített a válaszokban - nem kértem! -, és miután befejeztem a dolgozatot, ő írt egy szerződést, ami kimondja, hogy a következő dolgozatban ebből a tárgyból én segítek neki. Eszem mint a borotva, aláírtam "Pocahontas" névvel. Így nem érvényes (köszi az ötletet, Ostwind 2!). 
Csütörtökön ABSZ után mondta a tanár, hogy tanuljuk meg az elmúlt 3 óra anyagát (HTML). Enyhe utalás volt arra, hogy pénteken valószínűleg íratni fog. 
Pénteken, óra előtt elővettem a füzetem, hogy átnézzem. "Miért tanulod, írunk?" - érkezett tőle a kérdés. "Ha nem a k*rva telefonod nyomkodtad volna tegnap, most tudnád." Igen, írtunk. Mikor ezt óra elején közölte a tanárnő, ő rögtön kezdett könyörögni, hogy segítsek neki, mert ő nem tud semmit. Én pedig kifakadtam: felvilágosítottam, picit több indulattal a hangomban, hogy rohadtul elfelejtheti, hogy segíteni fogok, mert ezt nem érteni kell, csak megtanulni, és tegnap mondta is a tanárnő, hogy ő a helyünkben megtanulná. Elmondtam neki, hogy ha nem abból állna a 45 perces óra, hogy hisztizik, hogy ő ezt nem tudja, nem érti, nem érdekli, meg fog bukni érettségin, nem a telefont nyomkodná, nem más tantárgyra készülne, akkor tudná. Sőt, még az se kéne, hogy jegyzeteljen, elég lenne, ha kussban ülne, és a tanárra figyelne, már akkor is ragadna rá annyi, hogy egy kettest összehozzon. 

Hihetetlen, milyen hülye. Sőt, nem is hülye, mert nagyon okos lenne, ha nem szarná telibe az egész sulit. Vagy 10 perccel többet fordítana a tantárgyakra. Példának okáért felhoznám a múltkori biosz dogánkat. Tápcsatorna, kiválasztás... Az ábrán egy emberi test látható, benne a vesékkel, a húgyvezetékekkel, a húgyhólyaggal, illetve a húgycsővel. Semmi más belső szerv nem volt a képen. Nagyon okos osztálytársam pedig odaírta a vesékhez, hogy az bizony a húgyhólyag. Aztán kihúzta, és átírta gyomorra. Rly? Vagy csak én gondolom úgy, hogy az egyik legalapabb dolog tudni, hogy egy embernek egy gyomra van, nem pedig kettő? Csak én reagálom túl, mert nekem fontos a biosz, meg ezzel akarok tovább menni? Hát, kétlem. Még a 12 éves húgom is tisztában van vele, hogy gyomorból (és húgyhólyagból is) csak egy van... 

Ó, és akkor ő még színművészetire akar tovább menni. 12 éve színjátszós, de 11-et letagadhatna. 400 pont kell neki (legalábbis tavaly annyi volt a ponthatár színművésznek). És nem tudom, mit gondol. Hogy a két szép szeméért befog jutni? Mert hogy a tudásáért nem, az biztos... Február elején írta, hogy most tanulni fog törire (akkor kapott egy 1-est), és következő órán javít. Nos, azóta gazdagotott két egyessel, javításnak nyoma sincs. Meg hogy ő most mindent megfog tenni azért, hogy jobb legyen, mert kellenek neki a pontok, és szeretne év végén legalább egy 4-es átlagot. Haha, sok sikert hozzá, azóta eltelt egy hónap, és csak rontott mindenből. De lehet nekem van más elképzelésem a "mindent megteszek, hogy javítsak" dologról :D. 
Az én kiszemelt egyetememre tavaly 328 volt a ponthatár,  ami azért jelentősen kevesebb, mint neki a 400, az átlagom is sokkal jobb, mint neki (írhattam volna azt is, hogy okosabb vagyok, de az nagyon egoistán hangzott volna...), mégis rendesen félek, hogy nem fognak felvenni, pedig a Kaposvári Egyetem nagyon nagy álmom. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Te mennyire vagy képben a kódolásban? Tudod, mire jó a td.modtitle? Akkor írd meg nekünk! =)    *****    Ujjé! Játszóház nyílt a Mesetárban! Kicsik és nagyok, gyertek, készítsetek tojástartókat és repülõ nyuszikat húsvétra!    *****    Blog tabuk nélkül.Vigyázat, sok(K) lehet,ez itt nem egy mainstream cukormázas valami:)Folytatásos sztori,furcsa írások..    *****    Brutal Wonderland~ Álarcoshölgy blogja. #kritika #graphics #cikkek #filmek #webkritika #érdekességet katt katt    *****    Meg van írva a csillagokban    *****    ketkes.com    *****    húsvéti receptek, ételek, sütemények    *****    Húsvéti receptek    *****    LUCY HALE MAGYARORSZÁG - ISMERD MEG A HAZUG CSAJOK TÁRSASÁGÁNAK FÕSZEREPLÕJÉT, ARIÁT - LUCY HALE MAGYARORSZÁG    *****    citylifebygirl - városi élet egy lánytól - blog és extra    *****    NaNoWriMo - avagy hogyan írok meg 1 hónap alatt 1 könyvet? Nézz be, és megtudod! :) Még sok más írásom is vár! :)    *****    Leighton Meester - Tudj meg te is mindent a Gossip Girl sikeres színésznõjérõl - Leighton Meester - Interjúk - Cikkek -    *****    Aktív szerepjáték várja folyamatosan az érdeklõdõket! SZEREPJÁTÉK!    *****    citylifebygirl - városi élet egy lánytól - blog és extra    *****    Élõ asztrológiai tanácsadás a SKYPE-on, BECSÜLET KASSZÁS alapon. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    "Kedves naplóm... a mai nap más lesz. Ma van az a nap, amikor újra élni fogok." Elena    *****    "- Kell lennie valaminek, amit nem vettünk észre. - Nem. Katherine gyõzött. Hosszú játékot játszott és végül nyert."    *****    "You are my always. And i just want the chance to be yours" A Zöld Íjász imádott álompárja! Ha te is imádod õket katt!    *****    NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!    *****    NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!