Archívum - 2017. január

∞ 88. hívjatok papot

2017.01.21. 23:44, mythos1998

Nem sokszor vagyok beteg, sőt, általában csak ilyen pitiáner kis dolog a bajom, mint egy hétköznapi megfázás. Amitől mindig bemegyek suliba, hogy ne maradjak le, estébé. Na de most! Jézusom, hát haldoklom. 
Kezdődött szerdán. Nulladik német, általában már akkor is megszokott lenni a hangulatom, de nagyon nyomott voltam. Mindegy, betudtam a nulladiknak. Tesi. Nem öltöztem át, mert már kezdett fájni a torkom, tudtam, ha tesizek, csak még rosszabb lesz. Utána ofői. Igazából teljesen kiesett az egész óra. Törin már teljesen végem volt. Kínzó lassúsággal teltek a percek, lassabban, mint szoktak. Fájt a torkom, ha nyeltem, egész órán arra koncentráltam, hogy tartsam vissza a köhögésem, miközben támasztottam a homlokomnál a fejem, ami egyik pillanatban jéghideg volt, de két perccel később már grillezni lehetett volna rajta... egy lyukas, amin megint csak bámultam ki magamból, egy német, ami megint tök kiesett, és két magyar, amin már csak feküdtem a padomon, abban bízva, hogy nem most állt meg a forgásban a Föld, és hazajutok egyszer. Aztán buszon teljesedett ki az egész... mire hazaértem (50p) kegyetlenül elkezdett fájni a fejem. 
Anya kamunak is hitte a betegségem, mivel szemmel látható nyomai nem voltak, csak fájt a torkom meg a fejem, de az piszkosul. Másnap reggel már fulladással keltem, és könyörögtem egy új tüdőért. Pedig nem dohányzom. Aznap nem mentem be, ahogy pénteken se. 
Sőt, csütörtökön az ágyamon hasalva nyomtam a laptopom, és este 10 körül ébredtem fel, úgy, hogy ...csak úgy bealudtam. Pedig nagyon nehezen tudok elaludni általában. A lázam 37,8 és 38,5 között váltakozott, ami másnak biztos nem durva, de nekem, aki sose lázas, maga a halál. 

Na meg kicsit azért bánom, hogy jelenleg nincs itthon működőképes mérlegünk. Kíváncsi lettem volna, hány kg-ot fogyok a napokban. Mivel hogy szerda óta egy kezemen megtudom számolni, mennyi mindent ettem: egy kis szendvics, 3 falat spagetti, 10 nyelésnyi sültkrumpli-hagymakarika-hús(bár az kevesebb), ma pedig egy vékonyka tortaszelet, és egy darab cordon bleu (de azzal is sportoltam fél órát, hogy minden lemenjen!). Máskor meg óránként eszek valamit... most meg az elmúlt 4 napban csak pár falatot, azokat is volt, hogy órákon keresztül. Plusz, hogy az ízlelőbimbóim is felmondtak, szóval tulajdonképpen bármit nyomnának le a torkomon, megenném, mivel csak annyit érzek, hogy csúszik le a nyelőcsövemen... 
Tegnap meg még az orrom is szabira ment, anya pucolta a hagymát, és hát mi kell a hagymaszeletelés mellé? Sírás. Ott ültem én is az asztalnál, és fapofával ültem végig, nem értve, hogy hogy a francba nem érzem meg alig 1 méterről a hagyma szagát, mert annak ugyebár elég erős, jellegzetes a szaga... de egyáltalán semmi. 

És akkor most mondjátok azt, hogy nem a halál határán állok :(. Kedden megyek vissza a dokihoz, szóval addig biztos nincs suli, aztán szerintem a jövő hetet megkapom végig. Ami azt jelenti, hogy szakmaikra valószínűleg bemegyek, mivel ugyebár csak 20%-ot lehet hiányozni róluk, én meg nem játszadozok ilyenekkel, ha lázasan, fuldokolva, de bemegyek. Mert sose lehet tudni, mit hoz a jövő: most tudok járni, de ha 2 hónap múlva eltöröm a lábam, és kénytelen leszek hiányozni "x" óráról, akkor beszoptam, és készülhetek az osztályozóra, ami szakmaiból mindig szívás. Úgyhogy szerda első 2, csütörtök utolsó 2, péntek első óra.

Szerintem inni sem iszok eleget, pedig szeretnék, de egyszerűen... nem tudok. Szörpön élek napok óta, a víztől rosszul vagyok, a teából csak a csipkebogyót, de drága falumban miért is lenne csipkebogyótea? Szóval forrócsoki (biztos sokat számít:"""D) meg málnaszörp. Napi 1liter környékén. Benyomtam egy fél citromot is, csak úgy magában (mert amúgy soha, semmi nem teszi tönkre a fogzománcom...). Eszméletlenül szeretek mindent, ami savanyú, tehát én személy szerint nem értem, minek a citromhoz cukrot enni, magában is isteni. Szerintem. Meg ugye C-vitamin, stb. Csak azért elég érezhető már evés közben is, hogy nem épp jótékony hatással bír a fogzománcra. 

Oké, befejeztem. Egy órája írom ezt a bejegyzést, rengetegszer megálltam pihenni, mert még ebben is kifáradok. Bocsi a kuszaság miatt, fogjuk rá a lázra.

UI: bocsi, hazudtam. ettem még sok-sok gyógyszert is! 

∞ 87. Félév...

2017.01.21. 21:16, mythos1998

Egyáltalán nem vagyok elégedett a félévemmel, lehetett volna sokkal jobb is, és baromi sok tárgyból álltam két jegy között, ahol javításra nem volt már lehetőség, szóval teljesen a tanár jófejségén múlott a dolog.

Etika: 5 - 4.5-re álltam, szóval ez tényleg a tanár jóindulatán múlott.
Biosz: 5D - színötös vagyok/voltam, szóval különösebben ez nem ért váratlanul.
Tesi: 4 - évek óta nem voltam 4-es tesiből! Sőt, idén még a tanárunk is olyan, akiről eddig csak azt hallottam, hogy nála a legkönnyebb megbukni, de a lányokat kettessel általában átengedi. 
Nyelvtan: 5D - szintén színötös.
Irodalom: 5 - ezt őszintén szólva nem értem. Mármint, a "D" betű hiányát, tekintve, hogy szintén színötös vagyok belőle... de hát mindegy is, elvégre ez csak félév, nem számít felvételibe, és az átlagon sem húz fel az a D betű.
Töri: 4 - a legnagyobb meglepetés. 3.2-re álltam, a tanárnő aznap azt mondta, hogy másnap lehet javítani, ennek ellenére még aznap kihívott, nem mondanám, hogy remekeltem, ezt meg is említettem neki (hogy azt mondta, holnap...), mire ő kiakadt. Pénteken beírt egy négyest a naplóba, majd lezárt négyesre.
Német: 4 - nem ért váratlanul, miután a tanárnő mondta, hogy egész 75-től adja meg a jobbat. Ha nem ír be egy kettes dolgozatot, akkor is még csak 4.5 lettem volna, szóval nagyon erős négyesre lettem lezárva.
Matek: 4 - a másik nagy meglepetés. Persze, tudtam, hogy 3.83-as átlaggal valószínűleg 4-est fogok kapni, de matekból is világ életemben hármas voltam...
Fizika: 4 - ez viszont nagy csalódás. 4.5-re álltam, egy dolgozatot írtunk, ami 3-as lett, és írtunk két házidogát, mindkettő ötös. Mindkettővel időben végeztem, részletes volt, stb, és akkor négyest kaptam. Na mindegy. 
Informatika: 4 - lehetett volna 5... de az utolsó pillanatban a tanárnő beírt egy négyest, ami lefelé húzta az átlagot...
Programozás elm: 3 - ami szintén lehetett volna 4, ha az utolsó dolgozatomra nem hármast kapok, hanem legalább egy négyest.
Programozás gyak: 4 - talán ez akasztott ki legjobban. 4.66 átlag, csütörtökön írt be a tanárnő két db ötöst, határozottan javuló tendencia, órákon is aktívabb vagyok az utóbbi időben, és akkor ő is lezár négyesre...
Hálózati ism. elm: 5 - szó mi szó, erre rohadt büszke vagyok :).
Hálózati ism. gyak: 4 - eleinte kivoltam akadva, mert 4.66-ra kaptam négyest, és nem tartottam jogosnak, aztán rengeteget gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy így volt fair, mivel egyáltalán nem ötös a tudásom. Egyébként meg senki nem kapott ötöst, aki 4.75 alatt volt. Egyszóval nem lett ötös.

Egyébként szerintem nagyon kiábrándító ez a félév dolog. Most ha megnyitom az e-naplót, üres sorok néznek vissza rám, sehol egy jegy, olyan, mintha elvesztettem volna az előző félévem, és kezdhetném elölről az egészet. Ráadásul azzal a tudattal, hogy az év végi jegyeim már számítanak a továbbtanulásomhoz. Az év végém általában mindig gyengébb, mint a félévem, és ettől félek most is. A félévim 4.29 lett, ezt már nehezen fogom megtartani/javítani. Sőt, szerintem tesiből, töriből, németből és matekból rontani fogok, meg esélyes még a rontás hálózati ismeretek gyakorlatból is. De majd igyekszem ráhúzni. Nem ereszthetek le 5 hónappal év vége előtt. 

∞ 86. személyiségteszt, vagy mi...

2017.01.20. 18:33, f.

Még régebben rábukkantam egy személyiségteszt szerű valamire, amit "kíméletlenül őszinte" címmel hoztak le. Én pedig imádok ilyeneket töltögetni, úgyhogy lássuk.
Aki gondolja, csinálja meg, a bővebben alatt ott a teljes értelmezése is :).

Képzeld el, hogy egy úton állsz. Hogy néz ki az út? Piszkos, tiszta, földút, esetleg beton?
Beton, viszont ennek ellenére mégis vidékies: mindkét oldalán hatalmas, zöldellő mezőkkel, reklámtábláktól mentesen.

Nappal van vagy éjszaka? Kb. hány óra lehet?
Nyár, naplemente, körülbelül nyolc óra tájékán.

Miközben továbbmész, egyszer csak eljutsz egy kerítéshez. Hogy néz ki, miből készítették?
Fából készült. Világosbarna, esetleg fehér.

Hogyan jutsz át a kerítésen?
Nem magas a kerítés, viszont kapu sincs a közelben. Átmászok (de ez nem számít magánterület sértésnek??).

Folytatod az utad, és eljutsz egy erdőhöz. Írd le az erdőt! Sűrű, esetleg ritkás, sötét vagy világos?
A fák szabálytalanul helyezkednek el, nem ember által telepített. A fák lombjai között bevilágítanak a lemenő Nap sugarai.

Az erdőn egy út vezet keresztül; végigmész rajta, amikor egy kulcsot találsz. Hogy néz ki? Írd le a kulcsot!
Nagyobb, mint egy átlagos kulcs, arany színű, a fogazatában viszont nincs semmi különleges.

Mit teszel? Felveszed, vagy ott hagyod az erdőben?
Felveszem.

Később vizet fedezel fel. Mi az? Tó, folyó, esetleg valami nagyobb? Átmész rajta vagy leülsz a partjára?
Patak. Ha nem túl széles, átugrok a túloldalra.

Miután átverekedted magad, meglátod álmaid házát. Az ott lakó nő vagy férfi meghív, hogy költözz be. Mit teszel?
Ledöbbenek, majd óvatos hátrálásba kezdek.

A ház mögött egy utat fedezel fel. Hogy néz ki?
Szinte már nem is út, sokkal inkább egy szarvasok által kijárt csapás.

Megint egy akadályba ütközöl. Milyen típusú? Olyan, mint amilyenbe az utad elején futottál bele?
Természeti akadály, egy nagyobb méretű, kidőlt fa; végülis hasonló az út elején talált kerítéshez, át kell mászni.

Hol van a Nap ebben a pillanatban?
Körülbelül fél órán belül lemegy.

Értékelés a Bővebben alatt! :)

 

∞ 84. péntek 13? ugyan, kérlek.

2017.01.13. 23:11, f.

Nem vagyok különösebben babonás, de azért a péntek 13-akra mindig odafigyelek. Nem gondolom úgy, hogy ilyenkor kötelező minden rossz dolognak összejönnie, de azért tényleg figyelek arra, hogy mik történnek. Szoktam néha nézegetni a horoszkópomat is, ami pedig azt írta, hogy a január 13-a kedvező nap lesz a számomra. Nos, az volt. 
Első órán - magyaron - dolgozatot írtunk, de nem tanultam, csak átnéztem a buszon. Kiderült, hogy elmarad az óránk. A matekunk is meglepően jól- és gyorsan telt el. Tegnap elhatároztam, hogy beszélni szeretnék a tanár úrral óra után, na de van egy osztálytársam, aki nem elég, hogy az egész tanórát végigdumálja vele, még óra után is mindig megvárja, és fárasztja (és fiú az illető!). Én meg viszonylag fontos dologról szerettem volna vele beszélni, szóval azért ideg voltam, hogy hogy fogom összehozni. Na de ez az osztálytársam ma nem jött, így gond nélkül tudtam beszélni a tanár úrral. Egyébként ajánlott egy másik könyvet is, A békés harcos útját.
Tesin kaptam egy ötöst, röplabdára, és a fizika is meglepően jó hangulatban telt el. 
Szóval nekem nem jött össze ez a péntek 13.
Persze, még van 42 perc a nap végéig, rázuhanhat a házunkra egy meteor, vagy ilyesmi, de nem tartom ezt olyan valószínűnek :D 

∞ 83. végre egy kis megnyugvás

2017.01.11. 17:57, f.

A múlt hetem egy kissé kaotikus volt. Kezdve azzal, hogy csütörtökön szépen bekevertem magamnak a szart, mikor rákérdeztem ofőnél, hogy az igazgatónő beszélt-e vele, mert azt mondta fog. Neki is elmondtam mi problémám a tanárnővel, viszont nyugtatás és bátorítás helyett csak lecseszést kaptam tőle. Mert mit képzelek én, hogy ilyen semmiség miatt igazgatóhoz rohangálok. Bocs. Mindenesetre mondta, hogy majd beszél a tanárnővel. Következő órán teljesen más volt a tanárnő, nagyon odafigyelt a fiúkra, ki jegyzetel, ki telefonozik, stb, és beígért egy órai munka egyest is annak, aki nem jegyzetel. Nap végére meg is bántam, hogy beszéltem erről az ofővel...
Kedden pedig kértem az ofőt, hogy ha eddig nem beszélt a tanárnővel, ezután se tegye, mert úgy látom, pozitív változás van az ügyben. Hétfőn például tényleg beírta az órai munka egyest azoknak, akik nem jegyzeteltek. Mikor a fiúk értetlenkedve kérdezték, hogy miért kell jegyzetelni, ha tudják, azt kapták válasznak: "mert én ezt mondtam, nekem meg a főnököm mondta." óó :). Szóval kértem az ofőt, hogy inkább ne beszéljen vele, szerencsére még időben, mert nem szólt neki. Viszont azért elmondta, hogy ha megint gond lenne a tanárnővel, nyugodtan szóljak neki, mert segít. Gondoltam is magamban szépeket, nyilván, valószínűnek tartom, hogy majd pont az ofőhöz fogok rohanni ha gondom lesz vele, mikor előző alkalommal is lecseszést kaptam tőle, mert ez semmiség, és szarjam le. 
A héten pedig a tanárnőtől kaptam egy órai munka ötöst informatikából, és egy házimra egy 4-est. Ez nem az a házi, amire azt mondta, hgoy nem akar igazságtalan lenni, de négyes... és szerintem ez pont nem 4-es szinten volt. Én magamnak 2-est 3-ast adtam volna... viszont nem akarok előre inni a medve bőrére, lehet, csak elkapta a pillanatnyi elmezavar...

Na és akkor jövő héten félévzárás. Amennyire rástresszeltem, annyira nyugodt vagyok most. Tényleg sokkal másabb a lelkem békéje így, hogy nem szopat a tanárnő. Bioszból kedden sikeresen írtam egy újabb ötöst, tesiből is felhoztam magam négy egészre, matekból is esélyes a négyesem, a fizika házidolim is ötös lett, és akkor ott van még a fent említett két jegy is szakmaiból. Már csak szakmaira kell tanulnom, nyelvtanból pénteken írunk, de mondta a tancinéni, hogy ha 4-est írok, akkor is ad dicséretet, szóval különösebben nem stresszelek rá, nem nagy anyag, intertextualitás. Ma meg írtam egy ritka fos német dogát, 3 feladatból kettőt tök üresen hagytam, kedvem sem volt gondolkodni, nem motivált különösebben semmi, tudtam, hogy esélyem sincs ötösre írni, így a 4.5-ömből nem lesz ötös, mindegy, hogy négyest vagy egyest írok. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
valami
 
Őrizd az álmod, ..
Friss bejegyzések
2017.04.15. 20:01
2017.03.31. 23:07
2017.03.25. 17:55
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre