∞ 14. Néha úgy gondolom, amikor a gyerek felnő, akkor nő fel a szülő is.

2016.07.16. 17:12, f.

Röviden az előzmények, hogy valamilyen szinten érthető legyen a bejegyzésem: lassan három éve, hogy van egy ellenkező nemű ismerősöm. Elég sok mindenen mentünk keresztül, és 2015 októberében találkoztunk először, akkor is csak 1 órára, mert én az osztályommal voltam Pesten, kirándultunk. Aznap kétszer találkoztunk, utána februárig megint nem. Februárban ő jött le, de mivel nem szerettem volna, hogy hozzánk jöjjön, szobát vett ki. Anya akadékoskodás nélkül megengedte, hogy vele legyek, egy szóval nem mondta - és nem is utalt rá -, hogy nem aludhatok ott én is. Nagyon alap dolgokat tudott róla: név, kor, munkahely, lakhely. Semmi mást. Szóval eléggé megdöbbentem, hogy rábólintott. Öt év a korkülönbség köztünk, egyébként. Szóval együtt aludtunk, anya nem hívogatott, nem irkált, tényleg nyugi volt. A szállásunkon volt wifi, így néha írtam neki, hogy még élek.

Na, augusztusban én megyek Pestre, hozzá, csak két napra. Ő rengeteg mindent tesz azért, hogy egy szavam se lehessen: elintézte, hogy ne találkozzak a szüleivel (mert nem szeretnék), csak a Pestre fel, és a Pestről le utazást kell állnom, ami összesen 3500 Ft, és így ennyi. Anya viszont egy másik eset; nem akar elengedni - mikor legutóbb beszéltem vele, még nem akart -, mert azért csak 160 km, nem 30, stbstbstb. Őszintén szólva, nem értem az aggodalmának az okát: februárban gond nélkül engedett, most meg nem mer?

A szépséghiba még az, hogy egy éven át hangoztatta, amint betöltöm a 18-at, oda megyek, ahova akarok....

 
valami
 
Őrizd az álmod, ..
Friss bejegyzések
2017.04.15. 20:01
2017.03.31. 23:07
2017.03.25. 17:55
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG