pusztaötös, az egyetlen értékelhető műsor.

Szombaton elmentem apával a lovasnapra, és... finoman szólva, szörnyű volt. Itt került volna megrendezésre a Nemzeti Vágta egyik elődöntője, főként az érdekelt. Na, de kezdem az elején. Délre mentünk le, a solymászbemutatóra, ami háromnegyed órás késéssel kezdődött. Abban a háromnegyed órában volt valami vágtaszerűség, ami szégyenteljes volt, ketten mentek, de szinte nulla sebességgel, semmi élni- és győzniakarással. Én szoktam olyan sebességgel menni terepeken, sőt megkockáztatom, én még gyorsabban. A solymokon kívül volt még ölyv, szirti sas, bagolyfajták. A madarak gyönyörűek voltak, viszont a meleg miatt egyáltalán nem voltak közreműködőek. Felrepültek a fákra, ahonnan hosszas könyörgés után is alig jöttek le - vagy tettek egy kört, és átszálltak egy másikra. Ráadásul tűző napon volt.
Ezután következett a fogat- akadályhajtás, ami két hajtás kivételével szintén semmi volt. Az utolsó két hajtó konkrétan végigügette a pályát, nem is hajtották a lovakat, se szóval, se ostorral, aztán sírva jöttek le a pályáról, mert 130-150 mp-s kört mentek, míg mások 80-90 között. Oh, Jesus, miért.
Na de jöttek a csikósok, hárman. Miattuk megérte ott lenni, tényleg nagyon jó volt, és bevonták a nézőket a műsorukba. A puszta ötös közben pedig - életemben először láttam - szabályosan rázott a hideg, és libabőröztem. Fantasztikus volt, ahogy az öt ló egyszerre száguld alatta, és fél kézzel képes kordában tartani őket.

Voltak még ügyességi versenyek - a helyi lovardáké -, amin indult az osztálytársam is, de hát mily szomorú, már a selejtezőben kiesett. Azt is élmény volt látni, hogy a képek, amiket facebookon oszt meg, nem pillanatképek, tényleg borzalom a tartása lovon.

Jött a döntő. Ó, az a döntő. Komolyan, simán megnyertem volna. Tekintve, hogy elmaradt. 17.30kor elkezdődött az eredményhirdetés, sokan furcsállották is, hogy mit hirdetnek eredményt, ha döntő még nem is volt. Hah, igen. Az eredményhirdetés közepén benyögték csak úgy mellékesen, hogy a döntő amúgy elmarad, betegségek és sérülések miatt. Egész nap Mozarttól szólt a Kis éji zene, semmi más, két Mozart között bemondhatták volna azért, mondjuk úgy óránként. És még életem első darázscsípését is sikerült összeszednem. Sőt, hosszú idő óta az első csípésemet, utoljára talán egy méh csípett meg, még 5-6 éves koromban.