∞ 45. fantasztikus nap

2016.09.08. 15:02, f.

Ma ötödik órában olyan hangulatom lett, hogy azt semmi el nem ronthatja a mai napon. Az első órák megszokottan teltek el, viszont ötödikben megismertünk egy új tanárt, aki nagggggggyon jófej! A tavalyi szar tanár helyett jött, a bemutatkozás rész annyit jelentett, hogy név+szeretjük-e az infot. Nos, én nem hazudtam, kerek-perec megmondtam neki, hogy gyűlölöm. Persze előtte már beszélt ő, és a stílusából lejött, hogy elég laza, szóval akár azt is mondhattam volna, hogy kurvára leszarom. Szerbiából jött, szóval természetesen elmaradhatatlan téma volt a bevándorlás, és nagyon durva, hogy ő ezt tapasztalta. Hogy amit én a tévében látok, azt ő élőben látta. 
Elmondta azt is, az oktatáshoz kapcsolódva, hogy az, hogy sokan nem szeretjük az informatikát, nem feltétlen azért van, mert unalmas, mert egyáltalán nem az, sokkal valószínűbb, hogy a tanár tanít rossz módszerrel. Letisztázta, hogy ő nem fogja kérni, hogy jegyzeteljünk, elektronikus módon megkapjuk tőle az anyagot, nem lesz szigorú, lehet beszélgetni az óráin, és bármi gondunk-bajunk-örömünk van, nyugodtan osszuk meg vele, mert érdekli. Ha focimeccs volt a hétvégén és gólt rúgtunk, azt is nyugodtan újságoljuk el, mert őt minden érdekli, ami a diákjaival kapcsolatos. 
Aztán elmondott még egy csomó olyan dolgot, amit megígértünk neki, hogy nem adunk tovább, mert hétpecsétes titkok, szóval ígéretemhez hűen ide sem írom ki:D Utoljára két éve volt ilyen laza tanárom, rögtön ő jutott eszembe róla. És nem csak nekem, mindenkinek. 
Szerintem mindenki számára jól ismert az olyan fajta tanár, aki leadja az anyagot, dolgozatot írat, de a diákjaival nem foglalkozik, éppen ezért a diákok nem tudnak úgy tekinteni rá, mint egy emberre, sokkal inkább egy diktátorral azonosítják. Erre bejön egy ilyen tanár, aki nagyon pörög, nagyon laza, nagyon közvetlen, rögtön facebook elérhetőséget ad, nyugodtan zaklassuk hajnali 3kor, ő akkor is visszaír, segít bármiben, nagyon szívesen... és kicsöngetést meghallva az amúgy rohadt fegyelmezetlen infos csoport - 11 fiú, én lány -, közli vele, hogy minden tanárnak ilyennek kellene lennie. Végig ittuk a szavait, senki nem nyúlt a telefonjához, ennyire letudja kötni a diák figyelmét a stílusával. Nem tudsz nem rá figyelni. Amint kicsöngettek, és kimentünk a teremből, mindenki róla beszélt: tisztára XY (másik hasonló stílusú tanár), ezért megérte végigszenvedni a tavalyi évet azzal a szar tanárral, annyira imádom, mekkora arc, szeretem az infot, tuti bejelölöm facebookon., és sok hasonló mondat, megjegyzés. Az osztályunkba lépve mindenki hatalmas vigyorral mesélte az órát, a közgázosok meg irigykedve hallgatták, amiért nekik nincs ilyen tanár. Hát, szomorú:D

 
valami
 
Őrizd az álmod, ..
Friss bejegyzések
2017.04.15. 20:01
2017.03.31. 23:07
2017.03.25. 17:55
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG