A hetem természetesen brutálisan indult: az egész napom abból állt, hogy senki nem szólhatott hozzám, mert elkapott az idegbaj. Hétfő volt, fogjuk erre. A keddem szerencsére annál jobban sikerült: a biosz röpim ötös lett - bár, csúnya is lett volna, ha rosszabb lesz, annyit tanultam rá, hogy az valami hihetetlen... na és a németem! Említettem, hogy borzasztó dolgozatot írtam... és még a tanárnő is mondta, hogy nem sikerültek jól. Ehhez képest négyest írtam. Jó, gyenge négyest, csak 78%-ost, de négyes! Holott arra számítottam, maximum kettes lesz.

Persze megint az utolsó két napom indult be jobban. Tudom, unjátok már, de hát ez van, az én blogom. Bocsi.
Csütörtökön volt nyolcadikom, és amennyire nem akartam, annyira jó hangulatban telt el. Végignevettük az egészet a padtársammal. Nem tudom min, de nevettünk. Nevetett az egész csoport. :D. Egész gyorsan el is telt szerencsére. Viszont nem tudok átsiklani a szakmai óra felett. Első órában volt. UTP-kábelt csináltunk, én akkor próbálkoztam vele először. 30 percen át szenvedtem vele, végül feladtam, mert a színsorrend mindig összekeveredett az utolsó előtti lépésnél. Akkor értékelte ötösre, ha jó a sorrend. Hát, nekem aznap minden volt, csak jó nem. Úgyhogy teljesen kétségbevoltam esve, mert külső szemlélőként olyan könnyűnek tűnt, nehogy már ne kapjak rá ötöst...

Na de a péntek! Első két óra a szokásos lassúsággal telt (magyar, matek), aztán jött a szakmai. Mostmár mindenkinek osztályozta a kábelt, én pedig szinte nem ismertem magamra: első próbálkozásra sikerült, alig öt perc alatt, tökéletesen! Rögtön fel is ugrottam a székről örömömben, majd gyors ráerősítettem a végét a fogóval. Még megnézte az oszálytársam is, ő is megerősítette, hogy ez jó. Itt megint felugrottam, alig hittem el, hogy tegnap egyáltalán nem ment, ma viszont úgy, mintha világ életemben ezt csináltam volna. Meg is jegyezte, látva az örömömet, hogy haladunk afelé, hogy megszeressem az infot. Hát, még nem tudja, hogy már ott vagyunk. Jó, mindenki ötöst kapott, de én örültem neki a legjobban. Olyannyira, hogy a kábelemet haza is hoztam magammal, emlékbe:D. Óra után nehéz volt visszafognom magam, hogy ne ugrálva közlekedjek a folyosókon illetve a lépcsőn. Még utána egy órával sem hittem el, hogy megtudtam csinálni, és ötöst kaptam.
Utolsó 20 percben szabad foglalkozás volt, én elővettem a Trónok harcának a második részét, mire ledöbbenve kérdezett rá a tanár úr: te olvasol? ez olyan ritka... 
Utána megint egy szakmai jött, de már óra előtt letisztáztam, hogy még ez sem ronthatja el a kedvem, ma már mindennek örülök. Szóval még azt az órát is végigvigyorogtam, mint valami őrült. Aztán jött a tesi. Szerintem még soha életemben nem futottam olyan boldogsággal, mint ma. A ziccerdobást gyakoroltuk, ami nekem igazából soha nem ment, ma viszont a legjobbak között voltam. Akikből nem volt sok. A tanár úr még meg is dicsért. 

És most ezt a bejegyzést is hatalmas vigyorral az arcomon írom. Jaj, mi van velem.?