Mármint tényleg furcsa.

Kétszer álmodtam. Legalábbis kettőt, amire emlékszem. Az elsőben a halott osztálytársam volt, részletekre nem emlékszem, de tudom, hogy élt.

A másik viszont ettől is furább. Részletekre már nem emlékszem, de az érzések tisztán bennem vannak. Végig olyan volt, mint mikor két ember között szikrázik a levegő: tudjátok, az, amikor egyértelmű, hogy valami van, ami nem szerelem, de több, mint ami kellene. És ezt az egészet nem értem. De tényleg. 
Tényleg nem szerelem az, amit érzek, de annak még csak a közelében sincs. És ezt az érzést nem is a vágyhoz hasonlítanám. Mert az se. Csak egyszerűen több, mint egy tanár a többi 10 közül. Próbálom azzal magyarázni, hogy ő az egyedüli tanár, aki megért, és aki teljes mértékben elfogadja, hogy gyűlölöm a tantárgyát (kíváncsi lennék, ha másik tanár szemébe mondanám, hogy amúgy gyűlölöm azt, amit ő tanít majd, mit reagálna rá. Gyanítom, nem zárna a szívébe... sőt, direkt szivatna. A legtöbb tanár biztosan). Nagyon régen kaptam már tanártól ennyi támogatást, segítséget, mint tőle. Utoljára a német tanáromtól, áprilisban. 
És tudjátok, milyen jó érzés az, amikor egy tanár tulajdonképpen nem is tanár, hanem annál már több? Mikor nem diákként tekint a tanítványaira, hanem emberként. Aki ha nem megy valami, azon van, hogy segítsen, nem azon, hogy miért nem tudom, ezt már tanulnom kellett volna, alap műveltség, középszinten elvárás... 
Ugyanakkor csak akkor segít, ha kérem. A tanároknál ugyanis két véglet van saját tapasztalataim szerint: aki mindig akadékoskodik, és mindenben segíteni akar, ezzel nem hagy egy önálló gondolatot se neked, és van az, aki pont leszarja, és ha segítséget kérsz tőle, még te vagy a hülye, amiért nem tudod.
Ő pedig pont megtalálta az arany középutat: csendes megfigyelő pozícióban nézelődik, és ha valaki szól neki, rögtön ott van. 

Nem vagyok hívő, de egy pillanatra belegondoltam, hogy Isten csak létezik, ha teljesült ez a kívánságom. Az, hogy kapjak egy ilyen tanárt. Többször említettem már, hogy a németet gyűlöltem, mígnem jött egy tanárnő, aki miatt megszerettem. Mikor ő nyugdíjba ment, nem volt más kívánságom, csak hogy kapjak egy olyan szakmai tanárt, aki képes a lehetetlenre: aki eltudja érni, hogy megszeressem az info szakot. Persze, a tanár úr ettől még baromi messze áll, ami nem az ő hibája. Azaz, ez ennél bonyolultabb. Három szakmai tanárom van, az egyikük már 3 éve tanít, és őt évről évre kevésbé kedvelem. Érezhető, hogy ő is így érez irántunk. Egyre kevesebb a türelme, egyre jobban ragaszkodik a tanmenethez. Szóval most ő az, aki képes elvenni az életkedvemet is. Heti 7 órám van vele, ráadásul...
Viszont a tavalyi tanárunk, aki elment - és helyette kaptuk a tanár urat -, nos, tavaly őt utáltam a legjobban. Gyűlöltem őt is, és a tantárgyát is. Úgy voltam vele, bárkinek örülnék, aki nem ő. Mert tőle bárki jobb lenne. Őszintén szólva, nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy bármelyik tanár képes legyen velem megszerettetni azt a tantárgyat. Ráadásul a tanár úr évnyitón ott sem volt, így nem tudtam, hogy ő is új tanár. Az első órája előtt a tanári előtt vártunk egy másik tanárra, ő laptoptáskával az oldalán jött le a lépcsőn, azt hittem, diák. Bement a tanáriba, hát, biztos levitte valamelyik tanár laptopját, mert utána vissza is szaladt az emeletre. Aztán mikor bejött órára, összenéztünk az osztálytársammal: "úgy tűnik, mégsem diák.". Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy szeretni fogom ezeket az órákat.

És lám, igazam lett. Nem mondom, hogy a tudásom maximális, mert ma UTP-kábelt csináltunk, és a színes vezetékcuccok a kábelban mindig összekeveredtek az utolsó előtti lépésnél, szóval óra végére az agyfasz kerülgetett, elnézést a szóhasználatért. De próbálkoztam. Nem adtam fel. Ami nálam hihetetlenül nagy előrelépés, fél évvel ezelőtt még hozzá sem láttam volna, nem hogy többször is újrapróbálkozzak vele, és odafigyeljek, mikor mutatják, hogy hogy kell. Óra után megkérdeztem, biztos nincs-e bármi módszer arra, hogy azok az idióta vezetékek ne keveredjenek össze, mert vagy 30× próbáltam újra, de mindig szétcsúsztak... azt mondta, holnap majd segít. Hát, kíváncsian várom.