Magyarra kell írnom egy A4-es oldalt arról, hogy mit jelent számomra magyarnak lenni. A rendszeres olvasóim tudhatják, hogy ez számomra elég egyértelmű: szinte semmit. Mikor megtudtam, hogy ez lesz a feladat, megörültem neki, mert ez olyan téma, amiről biztos tudok egy oldalt írni, ugyanakkor nagyon elgondolkodtam: most legyek őszinte, és egy oldalon át hordjam el az országot mindennek? Vagy erőltessem a kamudumát, hogy milyen jó magyarnak lenni? 

Nekem nem sokat jelent magyarnak lenni. Olyannyira nem, hogy ha választhatnék, hogy angolul vagy németül tudok anyanyelvi szinten, viszont akkor magyarul egyáltalán nem, bevállalnám. Hogy miért? Mert ennek a nyelvnek nincs jövője. Nincs jövő olyan nyelvterületen, ahol magyarul beszélnek. Ellenben a német, illetve angol területekkel.
Az ország beköti az emberek szemét, hogy ne vegyék észre a legnyilvánvalóbb dolgokat, aljas módon manipulál minket. Magyarországon azt büntetik, akit nem kellene, és büntetlenül megússzák a tetteiket a valódi bűnösök. 
Az országban meg kell küzdeni a pénzért, és a legtöbb munkahelyen a fizetés sem a reális összeg. Az emberek többsége több, mint nyolc órát dolgozik egy nap, pitiáner fizetségért cserébe.
Az egészségügyet kifosztják, az oktatást tönkreteszik, és szerintem hozzánk ez utóbbi áll legközelebb.
A magyar diákok legtöbbjének mindennapjai abból állnak, hogy gyomorgörccsel, fáradtan kelnek fel, sötétben indulnak iskolába, majd sötétben térnek haza. Fáradtak a diákok, és fáradtak a tanárok is. A dolgozatokra kapott érdemjegy nagyon sokszor nem a diák valódi tudását tükrözi: sokkal inkább azt, hogy hetedik órában mennyire volt fáradt. Mert a mindennapos testnevelés miatt borult az esély normális órarend összeállítására: érettségi tantárgyak kerülnek utolsó órákba, míg "lényegtelen" tárgyak az elsők között szerepelnek. 
A magyar oktatási rendszer megöli a kreativitást, és robotot csinál a diákokból. A tanárokat hibáztatják, holott nem minden esetben ők a hibásak: úgy kell tanítaniuk, hogy nincs mindenhez joguk, kezük-lábuk megvan kötve, szigorú tanmenethez. Ráadásul a tanterveket olyan emberek állítják össze, az oktatási rendszert olyan emberek hozzák létre, formálják, akiknek soha nem volt ezzel tapasztalatuk. Akiknek nincs iskolás korú gyerekük: mert ha lenne, átlátnák a dolgokat. Olyan emberek, akikből hiányzik az empátia.
A nyugati országokban - mint pl. Finnország - teljes fordítottja működik a magyar oktatási rendszernek: rövidebb az iskolaidő, a tanárok rendesen keresnek, nem kapnak házi feladatot, az ő oktatásuk mégis hatékonyabb, mint a magyaroké.
Egyenesen undorító dolognak tartom, hogy sok diáknak olyan szakmát kell tanulnia, amitől hányingere lesz és görcsöl a gyomra. Csak azért, mert rosszkor vezettek be új dolgokat az oktatási rendszerbe. Sok diáknak szakmai érettségit kell tennie, úgy, hogy pontos követelményeket a tanárok sem tudnak, zsákbamacska.

Magyarországon a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet, a focit erőltetik, lassan minden embernek saját stadionja lesz, mégis más sportokban eredményes az ország. 
Egyre hétköznapibbá, megszokottabbá válik, hogy nyugati országokba - Svájc, Németország - vándorolnak ki az emberek, a jobb megélhetés érdekében. Egyre kevesebb a gyerek az óvodákban, iskolákban, egyre kevesebben mernek gyereket vállalni ebbe az országba: mert lassan esély sem lesz arra, hogy megfelelően lehessen felnevelni. 

Ha minimum 50 évvel ezelőtt kell megválaszolnom ezt a kérdést, talán azt mondom, hogy büszke vagyok, amiért magyar lehetek: híres sportolók, tudósok, királyok, írók, költők... ma viszont annak a határán állok, hogy szégyelljem. Szégyenlem, mert lassan eljön az az idő, mikor Magyarországról egy külföldinek nem egy tudós, sportoló jut eszébe, hanem a hihetetlen mértékű süllyedés. Nem vagyok büszke arra, hogy magyarnak születtem; persze relatív, örülök, hogy nem Afrikába, vagy más háborús országba, de születhettem volna egy jobb országba is: ahol az embert megbecsülik, ahol az embernek van beleszólása abba, ami érinti őt. Egyre jobban érezhető úgy, hogy Magyarországon csupán látszólagos demokrácia van. Óriás plakátokon hirdetik, hogy milyen szavazatot kell leadnod egy kérdésre, ezt sulykolják beléd. Akár a reklámok: akaratlanul is megragad az ember fejében.

A magyar az anyanyelvem, az irataimon állampolgárságnál magyar szerepel, viszont ennél többet nem jelent nekem az, hogy magyar vagyok.