Hétfő: Hétfő. Lehet még valamit mondani? Már tudhatjátok, hogy mennyire nem nekem találták ki a hétfőket. A 6 órámból 4 szakmait. Az első óra nem volt vészes, aztán etikán kaptam egy ötöst, na de a következő szakmai... megint elmélet, megint bontott óra a C-sekkel, megint nulla tudás. Gyűlölöm. Ezt a tanár is tudja, de megsem próbál segíteni, sőt, ellenkezőleg. A sírás határára kerültem, de nem sírtam. Közöltem a tanárnővel, hogy be se megyek jövőre érettségire, mert tudom, hogy simán megcsinálok mindenből egy négyest, vagy legalább hármast, de annak ugye semmi értelme, ha a szakmaira rágörcsölök, és még annyi se menne, amennyit tudnék. Nagyon nem bírom. Még bioszon is teljesen kivoltam fordulva magamból, és próbáltam emészteni az előző órán történteket. 
Úton ötödik órára összefutottam az első emelet aulájában D-vel, az emeltes lánnyal, aki nagy meglepetésemre odafutott hozzám és megölelt. Alapjában véve nem vagyok egy nagy ölelgetős típus, sosem tudtam megérteni, mikor ilyen nagy ölelkezések folynak a folyosókon, szóval kicsit váratlanul érintett. Pláne, hogy a semmiből lettünk nagyon jóban. Az első két hónap szinte teljesen ridegek voltunk, aztán őszi szünetben együtt mentünk próbára, meg lovas színház, azóta minden nap chatelünk, és végigdumáljuk a német órákat. Badumm Tss.

Kedd: Jaj. Nagyon beteg nap volt a mai. Bioszon feleltem, röpke két perc alatt a helyemre is lettem küldve, mondván; tudod, ötös. Oh, oké. Egyébként tényleg tudtam, a tanárnőnek végig sem kellett mondania a kérdését, már mondtam is a választ :D. 
A németet viszont... nos, megint végigröhögtük. A téma vasárnap óta az, hogy az egyik lovas színészen az egyik előadáson piros boxer, vagy fecske volt... Oké, most biztos elvesztettem az összes olvasom, és mindenki elkönyvelt egy gyerekes tinipicsának:D De olyan jó néha kiereszteni a gőzt, és leereszkedni a saját szintem alá, minden baromságon röhögni... Annyira rágyúrtam a sulira az utóbbi 3 hónapban, hogy az hihetetlen, a hétvégéimet még most is végigtanulom, szóval szerintem megengedhetek magamnak ennyit. Ez van. Úgyhogy előbb rajzoltam D-nek egy piros fecskét. Mármint nem alsónemű fecskét, hanem madár fecskét. Huh, tényleg nagyon aláadtam. 
No de evezzünk komolyabb vizekre. Informatika. Exceleztünk, ami fogjuk rá, hogy megy. Amíg nincs túlbonyolítva. Miután befejeztem a feladatot, szabad foglalkozás volt, én meg mit csináltam? Na vajon? Hát persze, tanultam... a következő szakmainkra. Osztálytársamnak magyaráztam, hogy mi a W-WAN, mire megjegyezte a tanárnő, hogy na, csak nem annyira esélytelen az a kettes érettségi... így egy nap elteltével próbált nyugtatni, hogy a szakmai érettségi úgyis összetett, van benne minden tantárgy, menni fog a kettes. Hát, majd meglátjuk...

Szerda: Egy szar nap volt ez a mai. Nulladikban kezdtem, mint minden szerdán. Matekból témazárót írtunk, olyan anyagból, amit órán mindig értettem, most viszont a hét feladatból egyre jött ki eredmény... kissé nyugtat a tény, hogy mindenki más panaszkodott óra után, hogy neki sem jött ki semmi. Túlbonyolítottuk a baromi egyszerű feladatokat is. Van ez így. A padtársam hangosan (mármint kurva hangosan!) lélegzett, és a számológépén is ütötte a számokat. Nem lenyomta, szépen, halkan, ütötte. De ha meg szólok, a tanár engem csesz le. Szóval tűrtem. Legalább van mire fognom, hogy nem tudtam fejben úgy ott lenni. Aztán magyaron is csak fekve tudtam írni, egyszerűen nem tudtam megtartani már a fejem, dolgozott a gravitáció. Az utolsó két német óráról nem is beszélve, nagyon szenvedtem már... Holnap még túl kell élnem a Mikszáth nagydogát, aztán a péntekem már ha minden igaz, laza nap lesz. Adja Isten...

Csütörtök: Nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. Első szakmain nagyon ráhúztunk a tanulásra, és még házit is kaptunk. Nem tudom, mi történt a tanár úrral, nem szokott ennyire lefárasztani minket, főleg nem csütörtökön. Gondoltam majd tanulok a Mikszáth dolgozatra, mert biztos nem fogunk sok mindent venni, de úgy tűnik, pont most jött elő belőle a tanítás iránti vágy... :). Hihetetlenül büszke vagyok amúgy magamra, mert körülbelül én vagyok az egyedüli, aki érti. Akármelyik fiúval beszéltem erről, nem értette. Hopp, újabb történelmi pillanat? 
Magyaron természetesen nem azt a témát kaptam, amit szerettem volna. Mikszáth, a regényíró... végül csak összekapartam majdnem két oldalt, de a novellákat sokkal jobban tudtam. Reménykedek a legjobbakban, majd kiderül, hogy sikerült...
A következő szakmain, amitől mindig gyomorgörcsöm van, nekiálltam a hálózati házinak, mivel utolsó negyed órában szabad foglalkozás volt. Egyik osztálytársam is odaült mellém, együtt csináltuk, a tanárnő pedig csendben figyelte, ahogy magyarázom, hogy mit, miért, mikor, hogyan. Én is meglepődtem magamon, hogy mennyi szakmai kifejezést tudok belevinni egy szimpla magyarázatba, és a tanárnő arcán is látszott a megdöbbenés, hogy értem az informatikát. BadummTss. 
A hetedik órám - tesi - elmaradt, a nyolcadik faktos órám pedig egy csoporttársammal ellógtuk. Ez volt életem első lógása, és még csak hiányzónak sem lettem beírva. Azért nem mindegy ám, hogy mikor érek haza: fél 3, vagy fél 5...Nekem legalábbis. Nagyon féltem anya reakciójától, mikor megtudja, de különösebben nem érdekelte: "Te ilyen korán? Felmondtál?" "Fel." - és ennyi volt. A mai nap második nagy meglepetése...

Péntek: Elég rosszul indult a napom. Irodalmon verset elemeztünk, ami finoman szólva: a halálom. Matekon pedig kiakadt a tanárnő, mondván, az osztályunkban valaki büdöseket ereszt, és múlt órán majdnem elhányta magát, és ha mégegyszer megérzi, kinyitja az összes ablakot, és letekeri a fűtést is. Állítása szerint szeptember óta mindig érzi, ami azért is rohadt érdekes, mert az osztályból senki, csak ő... "De azért szeretlek titeket, mint fingós osztály." Szánalmas ezt egy tanártól hallani... 
A harmadik óra viszont bearanyozta a napom. Mondtam már, hogy szinte csak én értem azt, amit vettünk szakmain a tanár úrral. Két fiú oldotta meg a házit a táblánál, egyiküknek a tanár úr segített, a másikhoz kimentem én, mert megsajnáltam, hogy ennyire nem tud semmit. Megértette a magyarázásomból. A tanárbá pedig megköszönte. Röviden és tömören ennyi, megfogadtam, hogy nem fogok nagyon részletes beszámolót írni az óráiról, mert elég unalmas tud lenni egy idő után. Tesin gerendáztunk, fizikán szinte csak beszélgettünk és el is telt a nap. Végre. Hétvége. Úgy hiányzott már.