Van egy barátnőm, akinek vannak bizonyos elképzelései: mint például, hogy a külső mindennél előrébb való, és inkább jönne össze egy 10/10-es pasival, akkor is, ha hülye, mint a föld. Bár, osztálytársam szavaival élve, még a föld se olyan hülye, hiszen termést hoz... nem volt még komolyabb párkapcsolata, meg igazából még komolytalanabb sem, csak egy alig egyhónapos. Olyan szinten a külsőségekre megy, hogy az már... durva. Mert hogy ő vékony, meg szép az arca is - ezt elismerem, így van -, és milyen jól néz ki az, ha a pasi meg a csaj is jól néznek ki... Persze, nekem is fontos a külső, de tényleg beteges, amit ő csinál, amilyen elképzelései vannak: legyen magas, olyan fogsorral amitől megvakul (mármint olyan fehér), ne legyenek pattanásai, legyen izmos, és a többi. Tényleg a hibátlan külsőt keresi.
Szoktuk nézegetni rendszeresen a horoszkópokat - jókat kacagunk rajta :D - az enyém pár hete, hónapja? azt írta, hogy a szerelem olyan férfi személyében jelentkezhet, aki amúgy nem az ideálom. 
A mostani kiszemeltem pedig 2 centivel alacsonyabb tőlem, picit ducibb, dohányzik. Mégis, amikor először megláttam, az első öt másodperc után - mikor még csak nem is váltottunk egy szót sem! - tudtam, hogy nekem ő kell. Ez pedig azóta is kitart. És ez így nagyon fura. Legalábbis számomra. Mert nekem is voltak elképzeléseim: legyen tőlem magasabb, semmi féle képpen se dohányozzon, például. Erre bumm, kisugárzás, Sors, nevezzük, aminek akarjuk. Első pillanatra megfogott benne valami, és ez az, amiért idegesít a barátnőm tökéletes-mániája. Amiért nem enged az elvárásaiból. Mondjuk lehet, egyszer nála is betoppan olyan valaki, akit meglát és elkapja az aztakurva érzés, annak ellenére, hogy nem ideálja. 

Nálam ez eléggé bejött. Akárhányszor meglátom, vagy rámnéz, vagy összenézünk, vagy hozzámszól, úgy érzem, mintha az agyamat elborítaná a rózsaszín köd, amiben unikornison lovagolhatok, a gyomromban a pillangók pedig szinte könyörögnek azért, hogy szabadon engedjem őket...