Nem tudok mit mondani a mai napomra. Hihetetlenül ideges lettem. Persze, mi más, ha nem az info?! Tegnap este elküldtem a tanárnőnek a programozás házi feladatot, ami lényegében jó volt, annyi hibával, hogy egy %-os értéket nem két tizedesjeggyel írt ki, hanem kb. 10-zel. A hibámra egyébként rájöttem, ott ki is javítottam, órán. Na de imádott tanárom 3 felesleges soron akadt ki! Ami egyébként igaz, hogy nem tett hozzá semmit a programhoz, de nem is rontotta el, csak úgy ott volt. Ha azt mondja, hogy a %-os dolog miatt 4-est ad, megértem. De ez a 3 felesleges sor olyan szinten kiborította, hogy az szerintem már nem egészséges. Vagy csak utál... 24 diákból egyébként összesen 7-en csináltuk meg, közülük ketten még órán, és segített is nekik a tanárnő (ráadul egyikük csak másolta a másikról!), egy fiú szintén órán, de tíz perc alatt, segítség nélkül. Megcsináltam én, meg még egy osztálytársam, és rólunk lemásolták ketten. Szóval összesen hárman csináltuk becsületesen. A tanárnő pedig tökéletesen tudja, hogy kényszerből tanulom ezt, hülye is vagyok hozzá, estébé. Erre ahelyett, hogy figyelembe vette volna, hogy a 24-ből 7 csinálta meg, abból 3 becsületesen, nekem esett, hogy mi az a 3 sor, és az oda nem kell, és nem tudja hanyast fog adni, még átgondolja.
Annak a srácnak, akinek segített, 4-est adott. Aki a srácról másolta, neki 3-ast, mert másolta (ezt a tanárnő is látta!), de rajtam még gondolkodik. Nagyon hisztisnek tűnnék, ha azt mondanám, hogy nem hagynám hogy 3-ast adjon?! Nem tartom fair dolognak, hogy más lemásolta azt a programot, amiben osztálytársamnak segített a tanárnő, és hármast kapott. Nem gondolom, hogy én vele lennék egy szinten, sőt, még azt a négyest sem értem, elvégre mindig kijavította a tanárnő, meg segített neki, de saját kútfőből neki is kb. annyira ment volna, mint nekem... 
Annyira... unfair dolog ez a 3 soros kiakadás tőle. Mondhatta volna azt is, hogy "hát majdnem jó, de van egy pici hiba", vagy "értékelem a próbálkozást", stb.. de nem, ő nekem esett a három kibaszott sor miatt, attól eltekintve, hogy amúgy rohadtul segítség nélkül csináltam, és amúgy rohadtul leszarom, de megcsináltam!

És most jött el a pillanat, hogy azt hiszem, ha hármast ad, igénybe veszem a tanár úr szolgáltatásait. Ne tessetek semmi rosszra gondolni. Már többször is beszéltem vele erről, hogy ez az a tantárgy, ami nagyon nem, és nagyon utálom, és nagyon fúj, és a tanárral sem szimpatizálunk egymással. Akkor azt mondta, ne görcsöljek rá, és gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Illetve, hogy bármiben tud segíteni, csak szóljak, nagyon szívesen segít. Megfogadtam a tanácsát, és amíg csak magolni kellett, nagyon jól ment is a nem rágörcsölés taktika. Gyakorlom a programozást, az életemre esküszöm! Már órán sem próbálok ellenállni, nem fekszek a padon, nem mutatom ki, mennyire szenvedek, jó diákhol méltón jegyzetelek. De kihoz a sodromból az, hogy ezt a tanárnő nem veszi észre, nem értékeli, pedig annyira kaparok! 
Lehet, hogy nem ilyen segítségre gondolt, de most egy erős lelki támaszra van szükségem, aki képes lenyugtatni, és akár tanácsot adni. Tanácsot adni abban, hogy próbáljam bejjebb lopni magam a tanárnő szívébe, bár ez lehet lehetetlenség. Ha egy tanár nem bír valakit, akkor azt eldöntötte magában, és soha nem is fogja bírni. Itt erre az én mai példám, hogy csakazértis beleköt valamibe, ahelyett, hogy próbálna motiválni...