∞ 76. vegetarianizmus?

2016.12.28. 01:04, f.

Bocsi az esetleges hülyére sikerült mondatok miatt, esetleg ha valaminek nincs értelme, de hajnali 1 óra 24 perc van.

Ne tudjátok meg, hányszor futottam neki a vegetarianizmus szó helyes leírásának... 
Igen, hajnali egy van, és most tört rám a blogolhatnék. Tudjuk be szerelemnek, vagy valami olyasminek. A kezdetleges fajtának, mikor az egyik fél oda meg vissza van a másikért, csak erről a másik nem tud. Még. És akkor az elalvási folyamat felér egy középkori kínzási módszerrel, mikor képes vagyok rendesen beképzelni, hogy itt fekszik mellettem, és átölel, meg ilyenek. Ha pedig ez nem lenne elég, amint kikapcsolom a laptopom, és lecsukom a szemeim, nekikészülök az alvásnak, az agyamat elárasztja rengeteg közös emlék, chatelés (XXI. század<3), és csupa képzelgés: mit kellett volna máshogy tennem, mit kellett volna mondanom, átgondolom minden szavát, mosolyát, hogy az vajon minek szólt, hogy értelmezte, és hogy kellene értelmeznem nekem, meg úgy ámblokk: lehet, hogy minden "apró jelet" félreértek, mert félre akarom érteni?! Már egy teljes hete nem láttam, és még egy teljes hetet (na jó, csak 6 napot) kell kibírnom úgy, hogy még csak nem is látom. A kommunikáció esélytelen, mivel törölte magát napjaink legismertebb közösségi oldaláról, mondván, az az oldal egy szenny. Egyébként igaza van.
És annyi mindent szeretnék tőle kérdezni, és annyi mindenre vagyok kíváncsi, és annyi mindent elszeretnék neki mondani, hogy már én is félek, hogy belekavarodok saját magamba, mert azért egy beszélgetés alkalmával nem szeretnék rázúdítani mindent. Csak szépen, lassan. x3

Na de mivel ez nem egy ilyen bejegyzésnek indult, hogy lelkizzek, meg depizzek, ezt itt be is fejeztem.

Vegetarianizmus (mire megírom ezt a bejegyzést, megtanulom gondolkodás nélkül leírni:D). 

Van egy vegetáriánus ismerősöm. De nem is ez a fő oka a bejegyzés megszületésének. Csak előzmény. Vagy mi. Szóval van egy vegetáriánus ismerősöm. Van a facebook. És van a facebookon egy lányka (23!), aki közel egy hónapja szidja minden egyes post alatt a vegákat, illetve a vegánokat. Elismerem, a vegánokat én sem értem teljesen, de amit ő lerendez, az durva! Egyre jobban kezdett bosszantani ez a folytonos kiakadási sorozata - főként azért, mert a vega ismerősöm elég fontos az életemben, és ha a vegá(n)okat hordja el mindennek, az olyan nekem, mintha személy szerint őt ostorozná. Pedig nem ismerik egymást. 
Magamon pedig azt vettem észre, hogy egyre jobban kell küzdenem a hússal. Pedig régebben imádtam a húst. Húst ettem hússal körülbelül. Körülbelül egy hónapja viszont legyen bármilyen kaja, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy amit eszek, az miből készült. Sőt, nem is kifejezetten az, hogy miből, hanem hogy hogyan. Ma például marhapöri volt az ebéd, nokedlivel. Kis kocka húsok, amiket szinte rágni se kell. 3-6 hónapja úgy faltam, mintha évek óta éheztettek volna. Komolyan. Ma viszont csak forgattam a számban a húst, hányingerem lett, de végül leküzdöttem. Az utolsó falatok pedig egyenesen borzasztóak voltak már. Teljesen akaratomon kívül, de a marhapöri mellé szedett salátát nyomtam magamba. És nem, én is gondoltam már arra, hogy csak bezabáltam karácsonykor és nincs étvágyam, de nem. Karácsony előtt is ugyanezt vettem észre magamon: brassói, húsleves, bármi, amiben hús van, annak az elfogyasztása küzdéssel ért fel. 
Most pedig, ezeket a sorokat írva visszagondoltam arra a marhapörköltre, és megint elkapott a hányinger a gondolattól, hogy tulajdonképp mit is ettem. 
Viszont tudom magamról, hogy nem tudnám a húst kizárni az életemből. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő...

 
valami
 
Őrizd az álmod, ..
Friss bejegyzések
2017.04.15. 20:01
2017.03.31. 23:07
2017.03.25. 17:55
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!