Voltam ma lovazni, éés megint a pónit kaptam. Körülbelül egy hónapja lovagolom őt, és mindig csak rosszat hallottam róla, meg mikor mással volt kint, akkor is láttam, hogy egy köcsög. Sávot vált, satufék, majd visszafordul, vagy épp ha kanyar van, ő lekanyarodik, mikor a többiek nem. Így mikor először közölték velem, hogy a pónit kapom, úgy álltam hozzá: hát jó, egyszer úgyis mindenkinek meg kell halnia. Akkor voltak még rossz gondolatok a fejében, például váltott velem sávot helyből vágta közben, vagy vágta közben csak úgy... átugrott a másik sávba. Azért rendesen megizzasztott akkor. Viszont egészen összehaverkodtunk. Pár alkalommal még azért stresszben voltam, a sávváltási mániája miatt, de az utóbbi időben nagyon kis cuki lett. 
Ma például egy rossz mozdulata sem volt, úgy ment, mintha világéletében ezt csinálta volna, nem is ijedt meg semmitől. Oké, vannak még ilyen cselei, mint például mikor az előttünk levő ló sarkában van, ezért ő, a saját akaratából visszavesz a tempóból, csak azért, hogy utána megint kilőhesse magát, és mehessen, mint valami őrült. Terep végére meg szerintem már az összes életkedve elment, lógatta a fejét rendesen, de hát így jár az a ló, aki próbál dicsekedni a képességeivel :D. Utána meg is kapta a jól megérdemelt almaadagját, rég voltam lóra ilyen büszke. 
Szabályosan sikerélményként könyvelem el, mikor lépésből nem rögtön vágtázni kezd a másik ló után, hanem tartja az eredeti tempót, és csak üget. Mivel mániája a lépésből vágta, mert gyűlöl lemaradni. Kisebbségi komplexus:D.