∞ 84. péntek 13? ugyan, kérlek.

2017.01.13. 23:11, f.

Nem vagyok különösebben babonás, de azért a péntek 13-akra mindig odafigyelek. Nem gondolom úgy, hogy ilyenkor kötelező minden rossz dolognak összejönnie, de azért tényleg figyelek arra, hogy mik történnek. Szoktam néha nézegetni a horoszkópomat is, ami pedig azt írta, hogy a január 13-a kedvező nap lesz a számomra. Nos, az volt. 
Első órán - magyaron - dolgozatot írtunk, de nem tanultam, csak átnéztem a buszon. Kiderült, hogy elmarad az óránk. A matekunk is meglepően jól- és gyorsan telt el. Tegnap elhatároztam, hogy beszélni szeretnék a tanár úrral óra után, na de van egy osztálytársam, aki nem elég, hogy az egész tanórát végigdumálja vele, még óra után is mindig megvárja, és fárasztja (és fiú az illető!). Én meg viszonylag fontos dologról szerettem volna vele beszélni, szóval azért ideg voltam, hogy hogy fogom összehozni. Na de ez az osztálytársam ma nem jött, így gond nélkül tudtam beszélni a tanár úrral. Egyébként ajánlott egy másik könyvet is, A békés harcos útját.
Tesin kaptam egy ötöst, röplabdára, és a fizika is meglepően jó hangulatban telt el. 
Szóval nekem nem jött össze ez a péntek 13.
Persze, még van 42 perc a nap végéig, rázuhanhat a házunkra egy meteor, vagy ilyesmi, de nem tartom ezt olyan valószínűnek :D 

 
valami
 
Őrizd az álmod, ..
Friss bejegyzések
2017.04.15. 20:01
2017.03.31. 23:07
2017.03.25. 17:55
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG