2017.03.08. 21:44, mythos1998
Mióta az eszemet tudom, mindig is sokkal jobban éreztem magam fiúk, férfiak körében, mint lányokéban/nőkében. Kezdve általános alsó tagozattól, mostanáig. Lehet, hogy rosszul lettem beprogramozva, nem tudom. Sokkal könnyebben megbízok egy fiúban - és itt most nem kell rögtön párkapcsolatra gondolni -, mint egy lányban.
Általános felsőben lett egy barátnőm, viszont vele is nagyon csúnyán lett vége a barátságunknak, és hát tulajdonképpen nem is igazán volt barátság, rengeteg dolgot nem mertem vele megosztani...
Aztán jött a középsuli. Oké, első másfél évemben elég antiszociális voltam, aztán hirtelen kinyíltam, de akkor is milliószor könnyebb volt a fiúknak.
Ehhez persze hozzájárulhat az is, hogy német órákon 11-en voltunk, és én egyedül lány, és tekintve, hogy informatikát tanulok, ott is 12 fiú közt egyedül vagyok a "gyengébbik nemből". Immár 3 teljes éve.
Az idei évben kezdett el kialakulni az első lánybarátságom- vagy affélém, de nagyon nem tudok megbízni bennük. Kétszer- sőt háromszor is átgondolom, mit osztok meg velük, és azt hogy fogalmazom meg. Talán pont azért, mert én is lány vagyok, és tudom, milyenek a lányok: 99%-uk a titoktartást két percig bírja. Jobb esetben. Látom, ahogy az osztályban páran megjátsszák a nagy barátnőket, majd ha a banda egyik tagja hiányzik, a többi kibeszéli azt, amelyik nincs ott. Undorító.
Ellenben a fiúk társaságában, ahol teljes az őszinteség, és ha ott van X, akkor is oltogatják, ha nincs ott, akkor csak és kizárólag azt mondják róla, amit neki is. Nem kezdik el lehordani mindennek.
Eleinte még baromi kényelmetlenül éreztem magam, hogy németen és szakmai órákon csak fiúkkal vagyok körülvéve, mára viszont teljesen természetes dologgá vált, és azt leszámítva, hogy vannak hülye megmozdulásaik, meg néha előjön az óvodás énjük, imádom őket. Ha valami gáz dolgot, vagy hülyeséget mondok/teszek, nem kertelnek, hanem a szemembe mondják, hogy ez amúgy most kurva gáz volt.
Na meg sosem voltam az a lány, aki fennakadna az idióta perverz, fiús poénokon, beszólásokon, aki magára ken egy tonna vakolatot. Sőt, nem sminkelek. Mármint egyáltalán nem. Mániájuk például néha - ha szabad foglakozás van - felállni, odajönni hozzám, és elkezdeni fonni a hajam. Mert én nem kezdek el visítozni, hogy a hajam szent terület, és csak én érhetek hozzá, etc.
Mindig szívesebben járkáltam apám társaságába, mint anyáméba. Ha a nyaralónkban vagyunk, és apám összefut egy haverjával, én meg vele vagyok, minden probléma nélkül betudok kapcsolódni a beszélgetésbe, egyáltalán nem érzem magam kényelmetlenül. Na de ha ugyanez van anyámmal! Gyűlölöm a barátnők kíváncsi pillantásait, ahogy várják, hogy kezdjek el mesélni a fiúkról, a suliról, hobbiról, továbbtanulási tervekről, jövőkép... A sablontéma. Apám haverjait meg ezek rohadt hidegen hagyják. Ha meg mégis rákérdeznek, tényleg érdeklődnek, ettől nem tűnik sablonszerűnek. Míg egy női társaságban elmondom, hogy mit tanulok, hova akarok tovább menni, bólogatnak és mosolyognak, majd folytatják a magánbeszélgetésüket. Férfiaknál ez úgy zajlik, hogy megkérdezik mit tanulok, szeretem-e, mivel akarok foglalkozni, és azt hogy gondoltam, és kapom tőlük a motivációt, a bátorítást, a sztorikat a saját életükből, a tanácsokat.
Ezt megfigyeltem a tanároknál is. Kivétel nélkül, az összes férfi tanáromon érzem azt, hogy megbízható. Sokkal türelmesebbek - és nem csak velem, azért, mert lány lennék a sok fiú között -, sokkal kompromisszumképesebbek, mint a nők. A legtöbb női tanár órájára gyűlölök beülni, mert árad a feszültség belőlük. Érzem, hogy csak azért vannak ott, hogy leadják az anyagot, aztán számonkérjék, és csókolom.
Ja, és egyébként a nő tanároknál is észrevehető, hogy szokásuk kibeszélni a szintén női kollegáikat, ellenben a férfi tanárokkal, akik más tanárról csak jót mondanak. Ha meg mégse, akkor olyan tanárról van szó, akit amúgy az egész tanári kar ki nem állhat.
Orvosoknál szintén ez a tapasztalatom. A sulifogorvosunk nő, aki egy szimpla kontrollt nem tudott fájdalommentesen elvégezni, az idióta műkörme kesztyűn át is karcolta az ínyem/szájpadlásom, a tükrét ha 4× nem, egyszer sem vágta hozzá a fogaimhoz, etc. Ja, és emellé még hihetetlenül lekezelő is. Az áltsulis fogorvosom is nő volt, szintén brutálisan lekezelő. Mert ha valakinek nem 10/10-es a fogsora (elnézést, 28/28-as...), az már egy senki a szemükben.
Na de az a fogorvos, akihez tömetni jártam, férfi. Csinált velem mindent; gyökérkezelés, húzás, ideiglenes tömés, rendes tömés, gyökértömés, fogröntgen, természetesen ínjekció... és semmi fájdalom nem volt. Ha mégis, akkor a legkissebb arcrezdülésemből észrevette, elnézést kért, stb. Hihetetlen, milyen jóban lettünk, szinte megszerettem hozzá járni:D.
Nem csak fogászaton, a háziorvosoknál is ezt vettem észre. Két női háziorvossal volt dolgom eddig, mindkettő modora csapnivaló, nem kértek, hanem utasítottak, olyan hangnemben, ahogy még a legtöbb ember a kutyájával sem beszél...
A jelenlegi háziorvosom pedig férfi. Aki szintén nagyon laza, könnyű vele beszélni a problémáimról, és nem úgy áll hozzá a dologhoz, mint kényszer.
Szóval legyen barátság, tanár, orvos, legyen 20 vagy 60 éves, sokkal jobban preferálom a férfiak társaságát. És nem, nem vagyok ribanc, aki minden második férfi ismerősének letérdel.
Hah, jó kis bejegyzés lett ez így nőnapra.