Az osztályunk csoportja most teljes egészében a temetés/búcsúztató körül forog. Az osztályfőnökünk kiírta hétfőn, hogy nem szeretnének temetést. Adott egy lány, akivel kölcsönösen gyűlölték egymást (de nagyon. komolyan). A lányt az osztály sem állhatja ki egyébként. Na, ő azért odaokoskodott, hogy "Szerintem egy szűk családi köri temetésről lehet szó. Vagy nem akarják, hogy mi ezt végignézzük..." Most komolyan??? Ki nem szarja le, hogy miért nem akarnak temetést tartani? Biztos megvan rá az okuk, de mit kell odapofátlankodnia, hogy szerinte miért nem? Hol lényeges ez? Visszahozza őt? Nem. Akkor meg? 
Ma pedig jött a hír, hogy mégis lesz a jövő héten búcsúztató, szintén ugyanaz a lány kommentelt egyedül: "És az hogy fog kinézni?" Most ez megint egy olyan dolog, hogy őszintén: ki nem szarja le, hogy hogy fog kinézni? A pofátlanság határait - nem csak szerintem - elég erősen átlépte már....

Hihetetlen, milyen szarnak érzem magam. Pénteken töltöm a 18. születésnapom, jön a barátnőm, pluszba a halfőző feszt, és egy héttel ezelőtt még teljesen felvoltam dobódva, gondolván, hogy életem születésnapja lesz, és majd strandolunk, napozunk, koncertről koncertre megyünk, stb. Aztán jött a baleset. Az osztálytársam.
Ezután rengetegen írták, hogy részükről ennyi is volt a halászlé főző, biztos nem fognak így elmenni bulizni, hogy az előzőnek ilyen végkimenetele lett. Én meg csak nézek ki a fejemből, és brutális bűntudatom van, mert igazából meg sem fordult a fejemben, hogy ne mennék. Szeretném magam jól érezni a születésnapomon, ennyi az egész. Mégis ott az a rohadt szar érzés - már elnézést a szóhasználatért -, hogy hogy van pofám szórakozni menni úgy, hogy az osztályom nagy része nem megy miatta?

Nem hiszem, hogy van olyan ember, akinek ne lenne valami furcsa mániája, megszállottsága... a különbség köztük csupán annyi, hogy van, akinek kevesebb, és kevésbé furcsa, és van, akinek több. Úgy gondolom, én elég erőteljesen az utóbbi tábort erősítem.

1. Imádok tányérból enni
   Szinte mindent tányérból eszek, talán egyedül a leveseket nem. De legyen pörkölt, spagetti, bármi, csak tányérból vagyok hajlandó megenni, majdhogynem undorodok attól, hogy tálból egyek.
2. Szinte mindent villával eszek
   Itt is kivételt képeznek a levesek, de nem tudtok olyan ételt mondani, amit ne villával ennék. Igen, még a paprikás csirkét is.
3. Mindent szeretek rántva
   Ez igazából elég érdekes, mert míg pl. a gombát, a tököt, karfiolt és a cukkinit utálom bármilyen formában, rántva mindért megveszek.
4. Undorodok az uborkasaláta, valamint a sütőtök szagától
   Épp ezért ősz végén- télen teljesen megbolondulok, orrcsipesszel járkálok a házban, mert elkap a hányinger a sütőtök szagától. Ugyanez érvényes a melegebb napokon az uborkasalátára: mikor kinyitom a hűtőt, körbe se nézek, de csukom is vissza, mert egyszerűen nem bírom.
5. 18 év alatt még soha nem barnultam le
   Nagyon fehér a bőröm, és nagyon sokáig nem voltam az a fajta, aki kijárkál, meg a rövidnadrágot is sokáig gyűlöltem, szóval még soha nem volt szép, napbarnított bőröm. Sőt, mindig leégek. Nem kell hozzá tíz perc sem, ha véletlen nem kentem be magam. Na de idén! Ha csak tíz percre is megyek ki az udvarra, jó vastagon bekenem magam, és esküszöm, fél árnyalattal barnább vagyok! :D 
6. Mindig jobban teljesítek, ha nem tanulok
   Ez igazából elég furcsa tényleg, nem tudom miért van ez így. Mikor napokon át tanulok, mondjuk egy tételt, soha nem felelek/írok jobbat, mint 3-4, de ha nem nézem át, akkor is megvan a 3-asom minimum... Rengetegszer írtam úgy dolgozatot (főleg biosz, kémia), hogy egy szót nem tanultam, csak egyszer átolvastam, és 1 hiba, ötös.
7. Gyűlölöm a sárgadinnyét
   A szagát, a külsejét, az ízét. Pfuj. Bezzeg a sárgadinnyés rágóból bármikor bármennyit befalok.
8. Kiskoromban elektív mutista voltam
   Azaz nem beszéltem akárkivel. Mára ez teljesen elmúlt, és a legtöbben visszasírják azt az időt, mikor kevesebbet beszéltem, mert most pótlom azt a tíz-tizennégy évet, és rengeteget beszélek. Bárkivel, bármikor, bármiről.
9. Mindenem az időbeosztás
   És ezzel mindenki agyára megyek. "Mikor indulunk kb?" "És utána hova megyünk?" :D
10. Nem vagyok emberkompatibilis
    De úgy nagyon nem. Van az a közeg, mikor elviselem őket, pl. strand (itt is inkább a dunaparti strand, ahol teljesen más a légkör, mint egy élményfürdőben), de gyűlölök minden olyan eseményt, ahol sok ember van. Ezalatt 10+-ot értek. Igen, még a családi összejövetelszerűségeket is. Még jó, hogy nincs belőle sok. Pfejj.
11. Gyűlölöm a kisgyerekeket
    Oké, ez erősnek hangozhat. De tényleg. 0-10ig számomra egyszerűen elviselhetetlenek... Persze, más kisbabája jajj de aranyos, meg minden, de mikor elkezd bömbölni buszon, mikor túlvagyok egy borzasztó, nehéz, fárasztó napon, és örülök, hogy élek, azért úgy kihajítanám az ablakon. Ez van.
12. Mániám minden állatot megmenteni, amit tudok
    Múltkor például a tavunkba repült egy katica, szerencsétlen kapálózott a lábaival, én meg nagy hősként kimentettem, és az ujjamon hagytam egészen addig, amíg nem száradt meg, és el nem repült.
13. Egy éve hihetetlenül féltem a fogorvostól
    Aminek az oka egy egyszerű hiba: apám fogát húzták körülbelül 10 éve, és szilánkosra tört neki, irány szájsebészet, arc/száj felvágás, és egyéb aranyos dolgok.
14. Vagy férfi (fog)orvoshoz megyek, vagy sehova
    Ennek oka az előbbi, mivel az elkövető egy nő fogorvos volt, akkor megfogadtam, hogy köszönöm szépen, de akkor én itt vesztettem el a bizalmam a női orvosokkal szemben, és legyen az akár fogorvos, akár sima háziorvos, csak és kizárólag férfihoz vagyok hajlandó elmenni.
15. Ha már fog/orvos: undorodok a fogaktól, nyelvtől.
    De nagyon. Betegesen. Kilencedikben kémiából a higanyról tanultunk, feljött a higanyos tömés, nézzünk képeket, mert az milyen pihentető. Haha, az. Elkapott a hányinger, kifakultam, szédülni kezdtem, és annak a határán voltam, hogy kikéredzkedjek.
16. És a saját véremtől is.
    Furcsa, mert csak a sajátomtól. Nagyon nagy félelmem az, hogy elkezd vérezni az ínyem, vagy az orrom (még soha nem vérzett az orrom. hm). A kicsi, szúnyogcsípés szintű vérzéssel nincs bajom, de volt rá példa, hogy megvágtam körömlakkosüveggel a lábujjam, amiből elkezdett ömleni a vér, gyorsan kád fölé, nem tudtam ránézni, és amíg anya kötötte be, végig remegtem, szédültem, nőtt a gombóc a torkomban, hogy naénittmostelvérzek. Miután bekötötte, utána egy órával is "sokk" alatt voltam...
17. Többször voltam "életveszélyben"
    Nyaltam már meg az aszfaltot biciklizés közben, estem már bele jeges hóba 5 m magasról (szánkóval csúsztam le lejtőn) úgy, hogy szemüveg, sapka, kesztyű, minden más irányba repült, és még egyéb balesetek, de még soha nem tört el semmim, és soha nem voltam kórházban.
18. Régen kólamániás voltam
    Minden mellé kólát ittam. Ma már nem tudom, hogy voltam képes azt a löttyöt inni. Pfujj.
19. Nem tudok fütyülni
    Pedig próbáltam megtanulni :( 
20. Szinte minden szituációra beugrik egy - magyar - zene
    Legyen az mulatós, a magyar zenék legalja, vagy épp egy felkapott szám, a legtöbb helyzetben mindig beugrik valami :"D
21. Nem szeretek köszönni
    Tudom, rossz dolog. De embereknek tényleg nem, valamiért soha nem tudom, hogy hogy lenne illő köszönni. Ellenben az állatoknak mindig köszönök, ha elmegyek itthonról, ha hazajövök, vagy akár ha csak elsétálnak mellettem.

Fel nem foghatom, ami hajnalban történt. Szomszédos településen BSW koncert volt, és egy osztálytársam is fellépett, így páran elmentünk megnézni, mit alakít. Miután eljöttem, nyolc órakor, még láttam egyik fiú osztálytársamat, meglehetősen jól szórakozott, szomjas mindenesetre nem volt.
Reggel hétkor kelt anya: baleset volt, két helyi fiú ütött el motorral egy 17 éves gyalogost, aki meghalt (+ a sofőr). Ekkor még csak a motorosokat ismertem, de különösebben nem hatott meg, mert igazából számítottam rá. Mindketten (sofőr+utas) drogos, alkoholista, stb. Az emberek legalja. 
Telt múlt az idő, és kiderült, hogy hova valósi volt a gyalogos. Hopp, van oda valósi osztálytársam, nem sokan jöttek onnan, fiú, ráadásul 17. Sejtettem, esküszöm, éreztem, hogy Ő az. De reménykedtem.
Aztán megtudtam az apa nevét. A leírás teljesen illett rá: név, külső jegyek, kor... 
Osztálytársammal volt, aki 11 órakor kísérte ki a buszmegállóhoz, és megígérte neki, hogy felhívja az anyját, hogy menjen érte. Nem tette. Elindult gyalog. 
Az osztályfőnök is írta a csoportba, hogy "Dávid meghalt." Temetés, koszorú. Felfoghatatlan. Ahogy ránézek a "meghalt" szóra, bevillan előttem egy kép, ahogy sétál az út szélén, aztán bumm.
Sírni nem sírtam még, nem tudom, fogok-e, talán még a teljes sokk alatt vagyok, és ezért nem. Facebook chaten is ott van még a képe, mellett a jelzés, hogy 15 órája volt utoljára aktív. 
Lehet, nem is most lesz furcsa, hanem majd szeptemberben, mikor ő nem lesz ott. Istenem, miért?

Egyszerűen nem tudom felfogni. Hihetetlen. 

Imádok sorozatokat nézni, de soha, egyet sem néztem még végig. Pedig tényleg imádom őket. Na, erre adjon valaki logikus magyarázatot. Az alábbiak közül mindbe belekezdtem - kivéve a Trónok harcát -, és hihetetlen bőségzavarral küszködök. Egyszerűen képtelen vagyok több sorozatot nézni egyszerre, ahogy ha van nálam egyszerre öt könyv, muszáj sorrendet felállítanom, mert nem tudok párhuzamosan olvasni többet. 

A Breaking Badet egész sokáig néztem tavaly nyáron, viszont az akkori laptopom a végét járta - nagyon -, így egyre többször szaggatott a videó, késett a felirat, stb, ezért abbahagytam, valahol a második évad elején.

Az American Horror Storyt is nagyon szerettem, az első évadot egy nap alatt végignéztem, és tényleg imádtam. A második évad viszont nagyon távol állt az én "világomtól", azt hiszem, ezért is hagytam abba, az én tündérlelkemnek abban már túl sok volt a vér :(

A Heartland egy olyan sorozat volt, aminek minden részét megnéztem, aztán eljött az angolul nem tudó magyarok legnagyobb rémálma: nem volt szinkronosan - de még csak feliratosan sem! - több évad magyarul. Egy idő után elkezdtek megjelenni feliratosan a további részek, viszont meglehetősen hosszú idő telt el köztük, ezért abbahagytam. Erősen gondolkozom rajta, hogy újrakezdjem.

Trónok harca. A játékot kétszer is végigjátszottam, azt imádtam, a sorozatba múltkor nagy elhatározással belekezdtem, de aztán közbejöttek dolgok, így teljesen el is felejtődött.

Az Outlandert pedig ajánlották, de szinte gondolni sem mertem arra, hogy belekezdjek, így, hogy ennyi sorozat vár arra, hogy kezdjem már el őket :(