Jövő hétvégén halászléfőző fesztivál - ok, most árultam el, merrefelé élek -. Amire mindig ugyanazzal a barátnőmmel mentem mert több nincs is haha. Viszont ő félév környékén elköltözött, elég messze, körülbelül 100 km-re, szóval volt bennem egy kis para, hogy egyedül fogok ott égni, amíg mindenki haverokkal van. Ez olyan tipikus én lettem volna. De nem! Ma tudtam meg, hogy jövő héten pont jön le, szóval péntek délutántól vasárnap reggelig vele leszek, amire azt hiszem, már épp eléggé szükségem van. Nem egyszerű a barátságunk, igazából mióta elköltöztek, eléggé elhidegültünk egymástól, de nagyon várom már a jövő hetet.
Bár tavaly szinte az összes fellépőt imádtam, és bőségzavarban szenvedtem, hogy melyik színpadhoz menjek, mikor egy időpontban volt két nagy kedvencem, idén eléggé leadták a szintet, és zömében csak helyi, ismeretlen zenekarokat, feltörekvő énekeseket hívtak meg. Aki(k) kiemelhető(k) közülük, az talán a pénteki napon Kelemen Kabátban illetve a Margaret Island, esetleg még az LGT, bár nem tudom, mi lesz velük, tekintve Somló Tamás eü. állapotát :( Szombat este a New Level Empire, vasárnap pedig Halott Pénz. Mellettük még lesz rengeteg olyan énekes, aki tehetségkutatókban tűnt fel, de a süllyesztő vár rájuk, stb. Nem vagyok elájulva a programajánlattól.
Költekezni sem szeretnék túlzottan, na nem mintha lenne miből. Mindenért indokolatlanul magas összeget kérnek el, szóval én ilyen vidékiesen megoldom, viszek magammal egy üveg vizet, amit majd újratöltök, aztán csók. Egyedül valami hánytatós hintára szeretnék felülni, mint pl. az XXL. 

Várom. Bízok a női megérzéseimben, amik azt súgják, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat.

...annak valószínűleg az utcájában hajnali ötkor sétáltatnak kutyát. Minden nap. 
Adott egy nő, aki tavaly óta minden nap sétáltatja a kutyáját. Persze, ez tök jó dolog, hogy vannak még emberek, akik törődnek a kutyájukkal, stb. Ősz végén, télen, és tavasszal 5-6 óra körül sétáltatta, nyáron pedig reggel ötkor. Minden áldott nap, reggel ötkor arra kelek, hogy az egész utca őt és a kutyáját ugatja. Visszaaludni felesleges, mert egy óra elteltével már jönnek is vissza...

Múltkor anya beszélt vele erről, hogy lehetne néha menni az utca másik felébe is, amerre amúgy egy kutya sincs. De tényleg. De hát nem, ő láncon tartja a kutyáját, és erre van az erdő (ja, meg a másik irányban még két erdő van...), stb. Na most, 2016.01.01 óta tilos kutyát láncon tartani. Szóval, így ennyit erről. 
Igazából tényleg nem bánom, ha sétáltatja a kutyáját, sőt, nagyon helyesen teszi, ha már láncon tartja szerencsétlent, hogy naponta legalább 1 órára elengedi az erdőben, de miért kell ezt hajnali ötkor (jó, meleg van, de miért nem lehet este 8kor?). És miért mindig ezen az egy útvonalon, mikor minden háznál kutya van? 
Még ha csak az én kutyám ugatná meg - akinek kan németjuhász lévén van egy olyan hangereje, amit a másik utcában is meghallanak -, azt mondanám, ok, az én kutyám a hülye, miért nem szokja már meg. De ha az enyém nem ugatna, felkelnék a többire. Mikor elindulnak, a házunktól 300 méterre, már hallom, hogy azok a kutyák ugatnak, felkelek, de még a házunk közelében sincs. 
10 hónapon keresztül keltem reggel ötkor, és szeptembertől megint reggel ötkor fogok kelni. Hétköznap a gyakorlat miatt felkelek még két héten keresztül 6-kor, hétvégén azért szeretnék minimum 7-ig aludni :( . Rinyálásnak tűnhet, de egyszerűen zavaró, hogy mióta tart a vakáció, egyszer nem aludtam ki magam rendesen.
Nem tudom, hogy nem érzi magát kellemetlenül, mikor kellemes, lassú tempóban végigbattyog az utcán, és kivétel nélkül minden háznál megugatják a kutyák... 

Elég szar dolog, mikor az ember barátnője bepasizik, és hipphopp elfelejti hogy ki volt mellette addig, amíg nem jött a képbe valami csávó.

Adott egy lány, aki egy éve sírja ki nem létező szerelmi életét nekem. Btw mindig más pasiról beszélt. Én mindig meghallgattam, tanácsot adtam neki, próbáltam segíteni, és tök jól megvoltunk. Aztán egyszer csak derült égből villámcsapás; az aktuális kiszemeltje bejelölte facebookon, ráírt, találkoztak, összejöttek. Nos, azóta a kiszívott nyakáról kapom a képeket. Persze, nem vagyok olyan rosszindulatú, örülök a boldogságuknak, de nekem ez sok. Mióta együtt vannak - 2 hete -, csak róla beszél, milyen aranyos, édes, cuki, szerelmes, a csókja olyan, mint a drog, usw. Első napokban még mellette álltam, mert hát persze, a fellegek között jár, de mikor semmiről nem lehet vele beszélni, mert mindig a barátjánál kötünk ki, az elég kellemetlen.
Persze nekem is vannak dolgok, amikről szívesebben beszélek, vagy akár napokon át, megállás nélkül tudnék beszélni arról az egy témáról, mégsem vagyok ennyire durva eset.  Tudom, jó dolog a szerelem - ha viszonozzák -, de valahogy nem jön be nekem az, mikor az undorítóan kiszívott nyakáról küldözget képeket, meg a messenger beszélgetéseit, és hogy milyen cuki. Küldje, bánomisén, de ne abból álljon már azért az egész beszélgetésünk, hogy az X milyen jól csókol, meg mennyire imádják egymást.

Úgy érzem, ez egy olyan téma, amit muszáj így előre tisztáznom itt, ugyanis jelenleg elég meghatározó szerepet tölt be az életemben a Nemzeti Lovas Színház, és valószínűleg összevisszaság lenne, ha egyszer csak így durrbele módon írnék róla.

Június 11-én voltam először a lovas színház István, a király c. előadásán, amit végül elmosott az eső, de mivel jóval előbb odaértünk, én pedig úgy mentem oda, hogy tudtam: nekem kell Pintér Tiborral közös kép, legyen bármi. Szóval ahogy megláttam, és olvadoztam egy sort az izmos karjától (:D), felugrottam, és mentem is felé az ex-fizika tanárommal, akinek köszönhetem, hogy ott voltam az előadáson. Pintér az öltözőkocsiknál volt, én meg persze féltem odamenni, nehogy beszóljanak, elküldjenek, vagy egyéb valami, meg amúgy is, mit keresek én ott. Ő viszont látva, hogy tanácstalanul állok, és bámulok (ó, igen, tipikus én), picit megindult felém, ekkor felbátorodtam, és odamentem. Hihetetlenül közvetlen és türelmes volt (a tanárnő életében először fotózott okostelefonnal, tizedik próbálkozásra jött neki össze, ő pedig türelmesen tartotta a kezét a vállamon végig...), és nagyon humoros, szóval tényleg teljesen pozitívan csalódtam benne. Kár azért a 24 év korkülönbségért. 

Szóval az előadást az eső elmosta, 15-én került pótlásra, megint korábban ott voltunk, kb. 2 órával kezdés előtt. Teljesen elszántam magam, hogy haha, na megint megkeresem Pintért, csak úgy viccből, a szombati esőnap margójára. Balszerencsémre pont próba volt, és itt jött a következő nagy csodálkozásom: mivel a lovak élőlények, saját akaratuk van, ha tetszik, ha nem. Minden eshetőségre fel kellett készülniük: ki, mikor, hogyan jelez, ha a lova máshogy reagál, mint kellene, és olyankor ki, mikor, és hogyan megy oda segíteni. Nagyon durva, hogy mennyi munka van benne egy-egy szerepben. Főpróba után sikerült elkapnom Buch Tibort, akit szintén nagyon imádok, benne sem csalódtam: szintén nagyon közvetlen személy. Vele is készítettem egy közös képet. Aztán belefutottam Pintérbe, akinél rákérdeztem, hogy ha engem érdekelne ez a lovas színészet dolog, mihez kellene értenem... bár már öltöztek, nyergeltek, normálisan válaszolt, háromszor elmondta, hogy hol lesznek fent az információk 1-2 napon belül (azóta is várom, hogy feltegyék). De azért elmondta ő is gyorsban, hogy hova kell felvételizni középsuliból.

Az előadás pedig fantasztikus volt. Soha nem tartottam magam egy történelemkedvelőnek, soha nem is értettem, ebben a darabban viszont minden tisztázódott :D. Folyamatos kontaktban voltak a közönséggel, nem maguknak játszottak (van pár színházas ismerősöm, nekik végig azt papolják, hogy ne nézzenek ki a közönségre), sokszor felvették a közönségből 1-1 emberrel a "kapcsolatot", és nagyon durván érzelemgazdag előadás volt. Megtudtam könnyezni Géza temetését - Buch Tibor énekét -, István koronázását - szintén Buch Tiboros rész -, de még Koppány halálát is...

Augusztus 26-án megyek a Gladiátorra is, szeretném ott is elkapni Pintért, és megtudni tőle, mennyire jelentős dolog a színházban az énektudás, nem-e elég, ha csak lovas szerepet kapok, vagy ilyesmi. Igazából nagyon szívesen kipróbálnám magam ezen a téren, holott nem vagyok egy olyan ember, aki szeret a középpontban lenni...

Már sokadszorra írom meg ezt a bejegyzést, csak mindig más blogon. Próbálok megállapodni, komolyan, de a legtöbbször nem jön össze. Most, hogy itt a nyár, mégis úgy éreztem, megpróbálkozok a blogolással - úgyahogy rendszeresen - újra, és leszarom ha valaki rátalál. Reklámozni nyilvánvalóan nem fogom, de most na. Úgysem tudok úgy írni, hogy senki ne ismerjen fel az ismerőseim közül. Ha esetleg idetéved. Ó, hányszor megpróbálkoztam már ezzel, aztán végül mindig győzött a félelem. Nem gondolom, hogy bő bemutatkozást kellene írnom, egy, nem értek ehhez, kettő, aki úgy gondolja, rendszeres olvasóm lesz, az megfog ismerni a bejegyzéseim alapján.