∞ 104. 3 hónap után újra lovon

2017.03.25. 17:55, mythos1998

3 hónap után végre eljutottam lovagolni. Reggel hatkor már ébren voltam, és úgy vártam, hogy induljunk, mint a kisgyerekek a karácsonyt. Nem szaroztam: 3 hónap kihagyás után olyan lovat kértem magamnak, akin még sosem ültem, hírneve viszont van (haflingi). Miközben pucoltam, még kaptam róla híreket, mint pl. hogy egy hete vágta közben egy kiscsaj 2× is leesett, mert nem tudta visszafogni. Először csak a körkarámban ismerkedtünk, mikor oktatóm hangját elhagyta a mondat: "Csinálok rólatok pár képet, amíg még fent vagy."  Szerintem meggyőződése volt, hogy a földön fogok kikötni. Hát, nem így lett. Sőt, a "nehéz visszafogni, szeret menni" lóból semmit nem éreztem, ugyanis csinálhattam bármit, nagyon nehezen volt beugrani vágtába, és vágta közben is egy kis tündér volt velem. Lovaglás előtt- és után is hihetetlenül barátkozó volt, úgy dörgölőzött hozzám, akár egy kismacska:D. 

Egyébként nem ez az első eset, hogy megkapom azt a mondatot, hogy "azért csak óvatosan menj vele, mert ha megindul, a jó isten se fogja vissza..." A kedvenc lovamnál (aki azóta az égi legelőkön él boldogan...) például tudtam, hogy mániája bakolgatni, akár jókedvből, akár geciségből, de szokása. Ahogy a hirtelen megállás is. Erre figyelmeztetve is lettem, de alattam 1,5 év alatt egy rossz megmozdulása sem volt, kiegészítettük egymást. Pedig 9 éves herélt volt, nem sokból tartott volna neki, hogy a földön tudjon.
A másik esetről pedig már olvashattatok a blogon, egy kicsi, szürke póniról. Neki szokása terepen vágta közben beugrani egy erdőbe, csak mert olyan kedve van, vagy ha megunja a terepet, gond nélkül hátraarc és csőlátásosvágta haza... alattam egyszer ugrott be lépésből vágtába, és váltott közben sávot, de az is az én hibámból volt, mivel elfelejtettem, hogy nagyon érzékeny a farára, én meg rátámaszkodtam. Ezt leszámítva ő is egy kis aranybogár:D 
Most pedig ez a hafi... akinek szintén nem sokból tartana lepakolnia magáról, akiről szintén kaptam egy egész hosszú listát, hogy mire figyeljek oda, pl. hogy mindkét kézen szeret kiállni az egyik sarokban, elismerem, 4-5× be is próbálkozott, aztán feladta. 

Most pedig várom az izomláz kialakulását, mert 3 hónap kihagyás után biztos, hogy napokig megfogok dögleni tőle:D 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
valami
 
Őrizd az álmod, ..
Friss bejegyzések
2017.04.15. 20:01
2017.03.31. 23:07
2017.03.25. 17:55
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG