Hétfő: etikán a lelkiismeret- vagy épp annak hiánya volt a téma. Akarva- akaratlanul, de belőlem is előtört a lelkiismeret. A hétvégén skypeoltam egy fiúval - elég bonyolult a kapcsolatunk, van köztünk például 160 km. Régen szerettük egymást, de ez egyre inkább kopik el, egyre nagyobb szenvedés az egész. Szóval skypeoltunk. Én közben facebookoztam, mikor megláttam a facebookon a tanár urat. Rá fél percre a fiú megjegyezte, hogy milyen édes vagyok, ez a szerelmes nézésem... Ha valaki, ő szerintem felismeri, hogy hogy nézek, ha máshogy érzek valaki iránt. Szóval azért elkapott az a szar érzés, és egy szar [szóismétlés<3] alaknak éreztem magam...

Kedd: Rég volt ilyen jó keddem. Matekból bezsebeltem egy ötöst, ami egyébként csak a szerencse miatt volt, ugyanis ha eggyel korábbi, vagy eggyel későbbi feladatot kell megoldanom a táblánál, szinte hozzászólni sem tudtam volna, viszont pont olyat kaptam, ami ment, úgyhogy gazdagodtam egy ötössel. Szakmaiból is írtunk: IP címek, rétegmodellek. Hogy érthetőbb legyen a dolog, elmondom, hogy ebből a szakmai tárgyunkból van heti egy alkalommal elmélet, illetve heti kétszer gyakoralti óránk - a gyakorlatit tartja a már sokat emlegetett tanár úr, míg az elméletit egy másik tanár.
Mikor leadta az IP-címeket, teljes sötétség, homály volt a fejemben, egyáltalán nem értettem az összefüggéseket és miérteket. Aztán ugyanazt az anyagot leadta gyakorlati órán is a tanár úr, csak máshogy, érthetőbben, könnyebben befogadhatóan. Rögtön megértettem. Sőt, álmomból felkeltve is eldarálnám az IP-címek jellemzőit, és a címosztályok tulajdonságait. Ennek köszönhetően kaptam ötöst az elméleti órán írt dolgozatomra (vagy négyest, még nem döntötte el a tanár, de szerintem kifogom tudni harcolni az ötöst:D). Azt mondta, hogy nagyon jól leírtam, meg nagyon sokat. Szóval örülök. És viccen kívül: ha ezt a tanár úr nem adja le gyakorlaton, a négyes-ötös jegy közelében sem lennék, maximum kettest kapnék rá. Úgyhogy szerintem csütörtökön el is újságolom neki, hogy neki köszönhetem a jó jegyet:D 

Szerda: A borzasztó napok legborzasztóbbika. Kezdődött az osztályfőnökivel - alapból nincs az osztályban olyan, aki szeretné -;ne igyál órán (minden más tanár engedi), ne feküdj a padon(filmet néztünk, nem aludtunk!), ne vígasztald a szomorú barátnődet mert az kurva gáz... Gyűlölöm. Gyűlöli mindenki. Folytatódott a napom tesin, amin megint kosaraztunk, de a pénteki tökéletes ziccerekből semmi nem maradt, mindig rossz lábamról ugrottam fel a végén... A legutóbbi matek dolgozatom hármas lett (bár még így is elég jó átlagom van). Magyaron Arany János Epilogusát elemeztük - az osztályunk egyáltalán nem tud elemezni, de mivel a fiúk nem tudtak kussban maradni, osztályozza az elemzést. A szerkezeti egységeket teljesen felcseréltem, pedig utólag annyira egyértelmű volt... A német szódolgozatom is 4-es lett (ami kis jegy, és átlagolva lesz, de akkor is négyes). 

Csütörtök: Nem volt sokkal jobb, mint a szerda. Sőt... Első órában a tanár úrral kezdtünk, de ő sem volt olyan hangulatban, és én is éreztem, hogy ez nem az én napom lesz... igazam lett. Kitalálta az osztályfőnök, hogy szünetben minden lány menjen a szalagavatós megbeszélésre - mert hogy szerepelnünk kell a műsorban. Csak a mi osztályunkból volt ott minden lány, pedig az évfolyamon 5 osztály van... De ezen már megsem lepődtünk. Körbejárt egy lap, amire mindenkinek fel kellett írnia a nevét: itt már tudtam, hogy ebből jól nem jövök ki. Mikor mégegyszer körbejárt, odakellett írni a nevünk mellé, hogy hogy kívánunk részt venni: próza, ének, tánc. Egyik sem az erősségem. Szóval azzal a lendülettel satíroztam is ki a nevem. Szerintem kedden meghalok. De hát ez van. Innen szakmai órára mentem, de félpercenként néztem a pulzusom, hogy élek-e még, mert nem sok életjelet mutattam... végig a padon feküdtem, és nyeltem vissza a könnyeimet: annyira gyűlölöm az informatikát! Nem is akarom megérteni - ez a legrosszabb benne. Most kaptunk két új tanárt, mindkettő férfi, náluk teljes mértékben bennem van a bizonyítási vágy, míg a tanárnőnél egyáltalán nincs. Nem tudja úgy leadni az anyagot, hogy az érdekelni tudjon... De már csak 1,5 év, és vége.
A tanár úrnak egyébként elmondtam a keddi dolgozatot, de nem volt semmi extra reakciója: ezt betudom annak, hogy tényleg baromi hosszú napja van csütörtökönként. 

Péntek: Buszon befejeztem Az ember tragédiájának olvasását, csak azért, hogy a mindig mindent tudó osztálytársnőmet ne hagyjam szóhoz jutni. Kurva idegesítő, hogy mindig ő válaszol elsőnek, és nagyon elhiszi, hogy ő rohadt okos. Szóval első órán meg sem vártam, hogy a tanárnő befejezze a kérdést, vágtam rá a választ. 
Matekon dolgozatot írtunk, ami szerintem egész jól sikerült - de ugye ne igyunk előre a medve bőrére. Azt hittem, rosszabb lesz.
Harmadikan a tanár úrral voltunk, ami sokkal másabb hangulatban telt, mint a csütörtöki óra, hála istennek. Nőből vagyok, na, szóval szerintem eléggé kiforgattam a szavait: pl. mikor elővettem a könyvem, rögtön az olvasásról kezdett beszélni, és bár nem nekem címezte, hanem úgy általánosságban a csoportunknak, éreztem, hogy nekem szánta, mivel tudja, hogy a fiúk 100 oldalt is soknak találnak. Szóval ajánlott egy könyvet, amit holnap meg is nézek a könyvtárban, van-e. Később kitért még arra - a könyvek kapcsán -, hogy szerinte ahhoz, hogy valaki felnőttnek mondhassa magát, átkell rágnia magát pár könyvön, és szerinte nem az életkor tesz felnőtté: lehet egy 40 éves szellemileg 15, míg egy 18 éves gondolkodhat úgy, mint egy 40 éves. Mi ez, ha nem burkolt jelzése annak, hogy nem érdekli a kor?:D Hah, mondom én, hogy kiforgattam.
Óra végén beszélgettem egy osztálytársammal: 

- ABSZ-ünk lesz? [szakmai tárgy]
- Igen... de basszus, tegnap is majdnem elsírtam magam órán.... - erre ránknézett a tanár úr.
- Mert?
- Annyira utálom... :(
- Elméletünk lesz? A gyakorlat rosszabb
- Igen, de szerintem az elmélet sokkal szarabb...

Na, erre a tanár úr megkérdezte, hogy ez milyen tantárgy, és ki tanítja. Végighallgatta a kifakadásom.
Volt még egy szakmaink, amit túléltem, legyen elég ennyi. Aztán egy tesi, ami szintén csak úgy eltelt, és egy fizika, amin írtam egy borzalmas dolgozatot. Esküszöm, tanultam rá. De nem vártam átváltásokat, és a nanométer-méter, meg hasonló finomságok soha nem voltak a szívem csücskei. Viszont kaptunk 1 házidolgozatot, illetve 4 szorgalmit, amiket leosztályoz, ha megcsináljuk, szóval nem aggódok, inkább a post megírása után nekiesek megcsinálni őket.
 

Az előző blogomon csináltam olyat, hogy értékeltem a hónapokat iskola szempontjából, tantárgyanként. Kiírtam a jegyeimet, amit végül átlagoltam, így nekem egyszerűbb volt az áttekintése, hogy melyik hónapban milyen átlaggal zártam. Ezt szeretném itt is folytatni, szóval lássátok a szeptemberi jegyeimet :) Lehet, hogy néhány dolgozatom utólag még szeptemberre lesz beírva, akkor bővíteni fogom őket.

Irodalom: 5, 5 - az egyiket órai munkára kaptam, a másikat pedig Apostol&Aranyember dolgozatra, szerintem megérdemelten.
Történelem: 2, 5 - a kettes csupán a sors keze volt, a II. ipari forradalomról kellett írnom: az volt az egyedüli lecke, amit nem tudtam...
Német nyelv: 4 - hihetetlenül örültem neki, ugyanis én rossznak éreztem, és a tanárnő is azt mondta, hogy nagyon rosszul sikerültek.
Matematika: 4, 5 - a 4-esre baromi büszke vagyok, teljesen azt hittem, hogy maximum kettes lesz. Hatványozás, gyökkitevők, stb. Az ötös pedig egy nagyon egyszerű, exponenciális függvényábrázolás volt.
Átlag: 4.3 - tény, hogy nagyon lehúzza az a [cenzúra] történelem....

Úgy érzed, hogy azzal, amit az iskolában tanulsz, nem sokat tudsz kezdeni az életben? Úgy érzed, hogy az iskola nem igazán készít fel a való életre? Ha ezekre a kérdésekre „igen” a válaszod, akkor ez a könyv neked szól! Robert Kiyosaki nem volt jó tanuló. Nem azért, mintha nem lett volna elég intelligens – egyszerűen csak azért, mert másképpen tanult, mint azt az iskolában a tanárok elvárták tőle. Róbert később talált egy mentort, aki a pénzről és a befektetésről oktatta – és olyan sikeres lett, hogy már fiatalon vissza tudott vonulni. A Gazdag Papa, Szegény Papa – Fiataloknak című könyvében a szerző nem csak személyes történetét osztja meg velünk, hanem megmutatja azt is, hogyan kell napjainkban pénzügyileg helyes döntéseket hozni. Ez az olvasmányos stílusban megírt könyv gyors indulást adhat személyes sikeredhez, mert megmutatja: hogyan beszéld a pénz nyelvét; miként tud a pénz érted dolgozni; miért a tanulásért dolgozz, és ne a pénzért; milyen játékok segíthetnek a tanulásban.

Ezt a könyvet ajánlotta a tanár úr. :)

A hetem természetesen brutálisan indult: az egész napom abból állt, hogy senki nem szólhatott hozzám, mert elkapott az idegbaj. Hétfő volt, fogjuk erre. A keddem szerencsére annál jobban sikerült: a biosz röpim ötös lett - bár, csúnya is lett volna, ha rosszabb lesz, annyit tanultam rá, hogy az valami hihetetlen... na és a németem! Említettem, hogy borzasztó dolgozatot írtam... és még a tanárnő is mondta, hogy nem sikerültek jól. Ehhez képest négyest írtam. Jó, gyenge négyest, csak 78%-ost, de négyes! Holott arra számítottam, maximum kettes lesz.

Persze megint az utolsó két napom indult be jobban. Tudom, unjátok már, de hát ez van, az én blogom. Bocsi.
Csütörtökön volt nyolcadikom, és amennyire nem akartam, annyira jó hangulatban telt el. Végignevettük az egészet a padtársammal. Nem tudom min, de nevettünk. Nevetett az egész csoport. :D. Egész gyorsan el is telt szerencsére. Viszont nem tudok átsiklani a szakmai óra felett. Első órában volt. UTP-kábelt csináltunk, én akkor próbálkoztam vele először. 30 percen át szenvedtem vele, végül feladtam, mert a színsorrend mindig összekeveredett az utolsó előtti lépésnél. Akkor értékelte ötösre, ha jó a sorrend. Hát, nekem aznap minden volt, csak jó nem. Úgyhogy teljesen kétségbevoltam esve, mert külső szemlélőként olyan könnyűnek tűnt, nehogy már ne kapjak rá ötöst...

Na de a péntek! Első két óra a szokásos lassúsággal telt (magyar, matek), aztán jött a szakmai. Mostmár mindenkinek osztályozta a kábelt, én pedig szinte nem ismertem magamra: első próbálkozásra sikerült, alig öt perc alatt, tökéletesen! Rögtön fel is ugrottam a székről örömömben, majd gyors ráerősítettem a végét a fogóval. Még megnézte az oszálytársam is, ő is megerősítette, hogy ez jó. Itt megint felugrottam, alig hittem el, hogy tegnap egyáltalán nem ment, ma viszont úgy, mintha világ életemben ezt csináltam volna. Meg is jegyezte, látva az örömömet, hogy haladunk afelé, hogy megszeressem az infot. Hát, még nem tudja, hogy már ott vagyunk. Jó, mindenki ötöst kapott, de én örültem neki a legjobban. Olyannyira, hogy a kábelemet haza is hoztam magammal, emlékbe:D. Óra után nehéz volt visszafognom magam, hogy ne ugrálva közlekedjek a folyosókon illetve a lépcsőn. Még utána egy órával sem hittem el, hogy megtudtam csinálni, és ötöst kaptam.
Utolsó 20 percben szabad foglalkozás volt, én elővettem a Trónok harcának a második részét, mire ledöbbenve kérdezett rá a tanár úr: te olvasol? ez olyan ritka... 
Utána megint egy szakmai jött, de már óra előtt letisztáztam, hogy még ez sem ronthatja el a kedvem, ma már mindennek örülök. Szóval még azt az órát is végigvigyorogtam, mint valami őrült. Aztán jött a tesi. Szerintem még soha életemben nem futottam olyan boldogsággal, mint ma. A ziccerdobást gyakoroltuk, ami nekem igazából soha nem ment, ma viszont a legjobbak között voltam. Akikből nem volt sok. A tanár úr még meg is dicsért. 

És most ezt a bejegyzést is hatalmas vigyorral az arcomon írom. Jaj, mi van velem.? 
 

Mármint tényleg furcsa.

Kétszer álmodtam. Legalábbis kettőt, amire emlékszem. Az elsőben a halott osztálytársam volt, részletekre nem emlékszem, de tudom, hogy élt.

A másik viszont ettől is furább. Részletekre már nem emlékszem, de az érzések tisztán bennem vannak. Végig olyan volt, mint mikor két ember között szikrázik a levegő: tudjátok, az, amikor egyértelmű, hogy valami van, ami nem szerelem, de több, mint ami kellene. És ezt az egészet nem értem. De tényleg. 
Tényleg nem szerelem az, amit érzek, de annak még csak a közelében sincs. És ezt az érzést nem is a vágyhoz hasonlítanám. Mert az se. Csak egyszerűen több, mint egy tanár a többi 10 közül. Próbálom azzal magyarázni, hogy ő az egyedüli tanár, aki megért, és aki teljes mértékben elfogadja, hogy gyűlölöm a tantárgyát (kíváncsi lennék, ha másik tanár szemébe mondanám, hogy amúgy gyűlölöm azt, amit ő tanít majd, mit reagálna rá. Gyanítom, nem zárna a szívébe... sőt, direkt szivatna. A legtöbb tanár biztosan). Nagyon régen kaptam már tanártól ennyi támogatást, segítséget, mint tőle. Utoljára a német tanáromtól, áprilisban. 
És tudjátok, milyen jó érzés az, amikor egy tanár tulajdonképpen nem is tanár, hanem annál már több? Mikor nem diákként tekint a tanítványaira, hanem emberként. Aki ha nem megy valami, azon van, hogy segítsen, nem azon, hogy miért nem tudom, ezt már tanulnom kellett volna, alap műveltség, középszinten elvárás... 
Ugyanakkor csak akkor segít, ha kérem. A tanároknál ugyanis két véglet van saját tapasztalataim szerint: aki mindig akadékoskodik, és mindenben segíteni akar, ezzel nem hagy egy önálló gondolatot se neked, és van az, aki pont leszarja, és ha segítséget kérsz tőle, még te vagy a hülye, amiért nem tudod.
Ő pedig pont megtalálta az arany középutat: csendes megfigyelő pozícióban nézelődik, és ha valaki szól neki, rögtön ott van. 

Nem vagyok hívő, de egy pillanatra belegondoltam, hogy Isten csak létezik, ha teljesült ez a kívánságom. Az, hogy kapjak egy ilyen tanárt. Többször említettem már, hogy a németet gyűlöltem, mígnem jött egy tanárnő, aki miatt megszerettem. Mikor ő nyugdíjba ment, nem volt más kívánságom, csak hogy kapjak egy olyan szakmai tanárt, aki képes a lehetetlenre: aki eltudja érni, hogy megszeressem az info szakot. Persze, a tanár úr ettől még baromi messze áll, ami nem az ő hibája. Azaz, ez ennél bonyolultabb. Három szakmai tanárom van, az egyikük már 3 éve tanít, és őt évről évre kevésbé kedvelem. Érezhető, hogy ő is így érez irántunk. Egyre kevesebb a türelme, egyre jobban ragaszkodik a tanmenethez. Szóval most ő az, aki képes elvenni az életkedvemet is. Heti 7 órám van vele, ráadásul...
Viszont a tavalyi tanárunk, aki elment - és helyette kaptuk a tanár urat -, nos, tavaly őt utáltam a legjobban. Gyűlöltem őt is, és a tantárgyát is. Úgy voltam vele, bárkinek örülnék, aki nem ő. Mert tőle bárki jobb lenne. Őszintén szólva, nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy bármelyik tanár képes legyen velem megszerettetni azt a tantárgyat. Ráadásul a tanár úr évnyitón ott sem volt, így nem tudtam, hogy ő is új tanár. Az első órája előtt a tanári előtt vártunk egy másik tanárra, ő laptoptáskával az oldalán jött le a lépcsőn, azt hittem, diák. Bement a tanáriba, hát, biztos levitte valamelyik tanár laptopját, mert utána vissza is szaladt az emeletre. Aztán mikor bejött órára, összenéztünk az osztálytársammal: "úgy tűnik, mégsem diák.". Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy szeretni fogom ezeket az órákat.

És lám, igazam lett. Nem mondom, hogy a tudásom maximális, mert ma UTP-kábelt csináltunk, és a színes vezetékcuccok a kábelban mindig összekeveredtek az utolsó előtti lépésnél, szóval óra végére az agyfasz kerülgetett, elnézést a szóhasználatért. De próbálkoztam. Nem adtam fel. Ami nálam hihetetlenül nagy előrelépés, fél évvel ezelőtt még hozzá sem láttam volna, nem hogy többször is újrapróbálkozzak vele, és odafigyeljek, mikor mutatják, hogy hogy kell. Óra után megkérdeztem, biztos nincs-e bármi módszer arra, hogy azok az idióta vezetékek ne keveredjenek össze, mert vagy 30× próbáltam újra, de mindig szétcsúsztak... azt mondta, holnap majd segít. Hát, kíváncsian várom. 

Már régebben is említettem, hogy szeretnék egy tetoválást, de aztán a nyáron elhalasztottam őszi szünetre, a 40 fok miatt nem lett volna épp előnyös. Na de a mostani 10 fokokban majd nem lesz gond az izzadás, napozás, strandolás.. :) 

Három szalon van a városban: egyiket sem fogom megnevezni. Amire először találtam rá, az nem volt túl szimpatikus. Sem a modor, ahogy facebookon válaszoltak az üzenetemre, sem a hely. Elég sötét volt nekem. Olyasmi, amiről az illegalitás jut az ember eszébe - holott erről tudom, hogy szó sincs. Egyébként tízezerért vállalták volna el azt, amit én szerettem volna - lovas EKG a csuklómra. Másodjára egy sokkal szimpatikusabb helyre találtam, nagyon sokáig - egészen máig - biztos voltam benne, hogy oda szeretnék menni tetováltatni. Viszont csütörtökön nyílik egy új szalon, amibe beleszerettem. Vörös-fehér a két uralkodó szín, és hihetetlenül kellemes benyomást kelt a fotók alapján az épület belseje. Kívülről kevésbé bizalomgerjesztő, de hát nem külső alapján ítélünk :) És a tetoválások... jézus istenem, valami csodálatosak! 
 ez a három a legnagyobb kedvencem :) Ő(k) is 10.000-ért vállalják. Saját magamnak fizetem, viszont jelenleg sajnos csak ötezrem van félrerakva, így várok a csodára: hogy végre megkapjam a gyakorlatomért azt a 16.000-et. Már rohadtul elegem van abból, hogy július 8-án fejeztem be a gyakorlatot, és még mindig egy helyben áll a fizetésem... nem csak nekem: mindenki másnak is, akivel együtt voltam gyakszin. 13 infos - ezzel együtt gyakorlatos - van az osztályban, közülük 11-et kifizettek, csak kettőnket nem, akik ott voltunk (+ egy végzős fiút sem, aki szintén velünk volt). Jövőre egészen biztos, hogy nem az önkormányzatnál fogom elvégezni az egyhónapos gyakorlatomat, nem fogom mégegyszer végigcsinálni ezt az egész cirkuszt, hogy legyenek már szívesek kifizetni. Nem jelentene különösebb gondot, ha nem fizetnék ki, és nem húznám fel magam ezen a dolgon, de ha mindenki más megkapta a gyakorlatért járó pénzt, akkor nehogymár két ember ne kapja meg! Az azért kicseszés a javából. Főleg úgy, hogy lenne mire költeni azt a pénzt... annyi mindenre lenne szükségem, amibe a szüleim nem adnak bele: kellene egy új lábszárvédő például (lovagláshoz). Az is 6-7 ezer forint.
Nyár eleje óta tartogatom ezt a rohadt ötezrest, ami nálam nagy szó, mert mindig elköltöm a pénzem két hét alatt maximum, de ez most a tetoválásomra vár már 3 hónapja...

Hétfőn etikából írtunk dolgozatot: fejtsd ki a véleményed, szerinted mennyire befolyásolja a gyerekek életét a családi háttere? Nos, nem mertem túl őszinte lenni: akkor kijött volna minden, javarészt az elkényeztetett picsákról, csak azért, mert apuciéknak van pénz. Azért elhúztam a betűket, nagy szóközöket tettem, így négy sor híján sikeresen kitöltöttem az A4-es oldalt. Kíváncsi vagyok, mennyire fogja értékelni a tanárnő. Nem a személyes véleményt értékeli, hanem azt, hogy mennyire tudtuk kifejteni, és mennyire tudtunk meggyőzőek lenni.
Kedden sem volt még magyar tanárunk, az osztályfőnök jött be helyettesíteni, így a hetedik órai történelmet megtartottuk ekkor, szóval csak 6 órám volt. A matek dolgozatot is kikaptuk, ami négyes lett. Négyes. 4. NÉGYES. Teljesen megvoltam győződve, hogy maximum kettes, annál semmiféleképpen sem jobb, itthon a szülőket már felkészítettem rá, erre egy négyest kaptam. Mi van??? Egyébként nagyon sok lett az ötös is, ami azért meglepő, mert tavaly mindig kettes volt a legjobb jegy, csak két osztálytársamnak lett rendszeresen négyes-ötös...
Szerdán csak öt órám volt, mivel a német tanárunk is lebetegedett - most egyébként nagyon sok tanár beteg. Matekból röpdolgozatot írtunk, amit nem tudom, fog-e osztályozni, de nagyon remélem, hogy igen. Csak egy függvényt kellett ábrázolnunk+jellemeznünk, de nem volt benne semmi nehézség: csak egy alap exponenciális függvény, egy egységgel jobbra, eggyel felfelé tolva. A jellemzése is hibátlan lett. Viszont az egyszerűsége miatt fenn áll az is, hogy nem osztályozza. De hát majd kiderül.

Ma pedig nem mentem be. Mint említettem fentebb is, nagyon sok tanár beteg most, így a mai napon a 7 órámból 3-on helyettesítés lett volna - nem szaktanárokkal, szóval csak ültünk volna és néztük volna egymást. Meg hát a helyettesítőknek sosincs hatalmuk az osztály felett. Lett volna egy tesim, amire a hétre még felmentésem van [megfázás... komoly betegség az!:D]. Ami normálisan lett volna megtartva, az két szakmai (az egyik a tanár úrral❤), illetve egy törim. Reggel fel is keltem időben, felöltöztem, és felnéztem az e-naplóra. Első óra, helyettesítés. Csak a tanárbá órája miatt mentem volna be amúgy is, de így, hogy még ő is lebetegedett, minek? Törin amúgy is dolgozatot írtunk volna, a másik órától meg konkrétan a hideg ráz - az előző bejegyzésemben arról az óráról írtam -. A többire pedig mint írtam, nem sok értelme lett volna bemenni. Úgyhogy itthon maradtam. 
A Bővebben alatt pedig láthattok egy őszi TAG-et, amit Ninette blogjáról nyúltam :)