Ninette bejegyzése eléggé megihletett, mikor elolvastam a kézenállós bejegyzését, tudtam, hogy erről muszáj írnom. Mert erről legalább tudok. Rólam minden tesitanár, és minden osztálytársam tudja, hogy egy baromi nagy analfabéta vagyok testnevelés órákon. Egyszerűen félek. Nem mondom, hogy teljesen alaptalan hülyeség a félelmem, sőt sokszor magamat sem értem.

Megpróbálok semmit nem kihagyni, ami nálunk előfordul egy tanévben tesi órákon. 

Talajtorna: Az előrebukfenc és a gyertyaállás - meg talán a mérleg - kivételével semmihez nincs elég bátorságom. Viszont ezt a hármat gyönyörűen csinálom. A hátrabukfenctől félek, mivel általánosban egyszer meghúzódott a nyakam, és a rákövetkező egy órában iszonyúan fájt, és mozgatni sem tudtam... Azóta köszönöm, nem kérek belőle. A kézenállást 8-10 éves koromban itthon rengeteget gyakoroltam, viszont egyszer elvesztettem az egyensúlyom, megkóstoltam a földet, és kitört egy fogam - szerencsére csak tejfog volt. A cigánykeréktől ugyanezért tartok, mert ott is a kezemre vagyok támaszkodva. A fejenállás az, amit megmerek csinálni, ahhoz szimplán béna vagyok, és csak segítséggel megy.

Magasugrás: Hatodikos koromig simán ugrottam 120 cm-t, én ugrottam a legmagasabbat a lányok között, ma viszont húsz centi sem megy. Nevessetek nyugodtan, tudom, hogy szánalmas, de ez van. És még csak nem is velem történt az eset, amiért rettegek a rúdtól. Egy általános sulis fiú osztálytársam ugrott, leverte a rudat, olyan szerencsétlenül, hogy baromi nagy erővel orrbavágta, ami így eltört. Tudom, hogy annak esélye, hogy ez velem is megtörténjen, egy a millióhoz, de az az emlék annyira belém égett, hogy gyomorgörcsöt kapok már attól, ha megtudom, hogy magasugrás lesz órán.

Szekrényugrás: Ezzel kilencedik évfolyamig nem volt semmi gondom, sőt, az egyik kedvencem volt. Egészen addig, amíg egy osztálytársam a szekrényen történő bukfenc közben nem esett le. Azóta vagy hosszas kérlelés után, vagy segítséggel vagyok képes megcsinálni, de szigorúan csak akkor, ha a szekrény mindkét oldalán áll valaki, akiben megbízok, és tudom, hogy megfog, ha oldalrafordulnék.

Ami még nagyon nem megy, az az, ahol a saját testemet kell megtartani, mint például a függeszkedés, a fekvőtámasz... De az már nem félelem, csupán gyengeség. No de most evezzünk kellemesebb vizekre, jöjjenek azok, amiket imádok.

Röplabda: A kedvencek között is kedvenc, talán azért, mert baromi jól megy, és még a szabályokat is simán megértettem. Elég jó érzés, mikor csapatválasztás van, és nem az utolsó utáninak választanak, hanem az elsők között vagyok, többek között azért, mert baromi jól szerválok. Volt már rá példa, hogy 13-5-ös hátrányból hoztam fel a visszaüthetetlen szerváimmal 22-14-re. Nekünk volt 22. Persze egy profi biztos alázott volna, de az osztálytársak nem azok.

Gerenda: Jó, persze azért nem csapatok rajta triplaszaltókat, meg spárgát a levegőben, de amik a jó osztályzathoz kellenek, azok gond nélkül mennek, és ez nekem pont elég ahhoz, hogy szeressem. Egy gerenda nem valami széles, ezért is furcsállom, hogy míg a szekrénytől félek, a gerendával nincs problémám. Bár, gerendán még nem láttam balesetet élőben.

Figyelemmel követtem az olimpiát, és hihetetlennek tűnt egy olyan embernek, amilyen én is vagyok, hogy úgy ugrálnak a gerendán, a földön, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Olyan könnyűnek tűnt, ahogy csinálták... 

Egyébként azért is nem értem, hogy miért félek a fentiektől, mert nem sok olyat hallani, hogy meghalt, mert leesett a szekrényről, stb. Viszont annál több olyat, mint pl. leesett a lóról és meghalt, megtaposta a ló, stb, mégis teljes önbizalommal ülök a lovon, holott tudom, hogy ha nem is szándékkal, de bármikor megbotolhat a saját lábában, és bukhatunk mindketten, bármikor rámeshet, bármikor leeshetek úgy, hogy többet ne kelljen felkelnem, amikor lovon vagyok, ez mégsincs bennem. Ha leesek leporolom magam, és visszaülök, mintha misem történt volna. Tesiórákon ez nem így megy. Érdekes. Szerintem.

Ezt a videót pedig egyenesen imádom. 

pusztaötös, az egyetlen értékelhető műsor.

Szombaton elmentem apával a lovasnapra, és... finoman szólva, szörnyű volt. Itt került volna megrendezésre a Nemzeti Vágta egyik elődöntője, főként az érdekelt. Na, de kezdem az elején. Délre mentünk le, a solymászbemutatóra, ami háromnegyed órás késéssel kezdődött. Abban a háromnegyed órában volt valami vágtaszerűség, ami szégyenteljes volt, ketten mentek, de szinte nulla sebességgel, semmi élni- és győzniakarással. Én szoktam olyan sebességgel menni terepeken, sőt megkockáztatom, én még gyorsabban. A solymokon kívül volt még ölyv, szirti sas, bagolyfajták. A madarak gyönyörűek voltak, viszont a meleg miatt egyáltalán nem voltak közreműködőek. Felrepültek a fákra, ahonnan hosszas könyörgés után is alig jöttek le - vagy tettek egy kört, és átszálltak egy másikra. Ráadásul tűző napon volt.
Ezután következett a fogat- akadályhajtás, ami két hajtás kivételével szintén semmi volt. Az utolsó két hajtó konkrétan végigügette a pályát, nem is hajtották a lovakat, se szóval, se ostorral, aztán sírva jöttek le a pályáról, mert 130-150 mp-s kört mentek, míg mások 80-90 között. Oh, Jesus, miért.
Na de jöttek a csikósok, hárman. Miattuk megérte ott lenni, tényleg nagyon jó volt, és bevonták a nézőket a műsorukba. A puszta ötös közben pedig - életemben először láttam - szabályosan rázott a hideg, és libabőröztem. Fantasztikus volt, ahogy az öt ló egyszerre száguld alatta, és fél kézzel képes kordában tartani őket.

Voltak még ügyességi versenyek - a helyi lovardáké -, amin indult az osztálytársam is, de hát mily szomorú, már a selejtezőben kiesett. Azt is élmény volt látni, hogy a képek, amiket facebookon oszt meg, nem pillanatképek, tényleg borzalom a tartása lovon.

Jött a döntő. Ó, az a döntő. Komolyan, simán megnyertem volna. Tekintve, hogy elmaradt. 17.30kor elkezdődött az eredményhirdetés, sokan furcsállották is, hogy mit hirdetnek eredményt, ha döntő még nem is volt. Hah, igen. Az eredményhirdetés közepén benyögték csak úgy mellékesen, hogy a döntő amúgy elmarad, betegségek és sérülések miatt. Egész nap Mozarttól szólt a Kis éji zene, semmi más, két Mozart között bemondhatták volna azért, mondjuk úgy óránként. És még életem első darázscsípését is sikerült összeszednem. Sőt, hosszú idő óta az első csípésemet, utoljára talán egy méh csípett meg, még 5-6 éves koromban.

A múltkor elmentem vásárolni - ruhákat -, és hihetetlenül felidegesítettek az eladók. Végig ott lihegtek a nyakamban, és nézték, hogy mit akarok venni, nem-e teszek valamit zsebre, veszem le a lopásgátlót, stb. Mondanom sem kell, semmit nem vettem. Undorodom az ilyen helyektől. Persze, ez a munkájuk, amit teljes mértékben megértek, de végezzék úgy, hogy a vásárló ne érezze magát kényelmetlenül. Más üzletekben az eladók két sorral arrébb rendezgetik a ruhákat, mintha ott lenne dolguk - pedig egyértelmű, hogy a vásárlókat tartják szemmel. Na, de amikor sétálok a sorban, ő meg jön a nyakamban, és meredező szemekkel bámul, amíg én válogatok... az nálam túlmegy egy határon. Belemászik a személyes terembe. Az ilyen boltokban nem is töltök általában többet, mint 5 perc, annyira szarul érzem magam. Mi köze az eladónak ahhoz, hogy én milyen fehérneműt akarok venni? Semmi. Mi köze a mellméretemhez? Semmi. De ő ott lóg a nyakamon, szinte belihegi a szemüvegem, és közben várja, hogy válasszak valamit. Fuj.

Bocsi, hogy mostanában ilyen semmilyen bejegyzésekkel jövök, de jellemző rám, hogy a nyaram utolsó heteire halasztok minden programot. Azaz nem is rám jellemző, de hát ha ilyenkor vannak olyan programok, amik érdekelnek... 

Szombaton Bugacon voltunk a Kurultájon, életemben először. Nem voltunk sokat, mert nagyon meleg volt, és a húgom rosszul lett, szóval kétszer körbejártunk mindent, utána haza is jöttünk, ez volt dél körül, és kilenc km-es kocsisor állt a rendezvényre befelé menet... Hazafelé megálltunk Soltvadkerten fagyizni, azt hiszem, teljesen nyugodtan kijelenthetem, méltán híres a vadkerti fagyi, ha közelebb élnék hozzá, biztos megkóstoltam volna már az összes ízt. Egy gombóc 200 Ft, ami szerintem baromi jó ár, tekintve, hogy nálunk 220, és finom - eredeti olasz, az olasz fagyi meg mikor lenne rossz??? :D -, finom, de a vadkerti fagyinak a nyomába sem ér.

Péntektől vasárnapig megint nem leszek internetközelben, szombaton pedig lovasnapon leszek - amin több progam között például a Nemzeti Vágta egyik előfutama is megrendezésre kerül -. Tényleg lesz minden, én apával megyek le - mert ilyen antiszoc vagyok, még mindig, és egy lovas ismerősöm van az osztályból, de az holtsicher, hogy vele nem megyek. Délre megyünk, solymászbemutatóra - mivel ez őt érdekli, engem kevésbé -, utána megnézzük a csikósbemutatót, az ügyességi versenyt és a puszta ötöst, aztán a szinkronugrást, majd a vágta döntőjét. 

26-án a lovas színház Gladiátor előadására megyek, amit szintén nagyon várok. Az István, a királyról voltak elképzeléseim, hogy mit fogok látni, és bár a Gladiátorról is van, mégsem olyan tisztán. 

A két hét alatt még élményfürdőbe is megyünk, amit soha nem tudok élvezni, hála a már említett víziszonyomnak. Szóval szerintem megmaradok a "táborhelyünk" árnyékában, pár liter naptejjel, meg két könyvvel, és próbálok magamraszedni valami színt, hogy ne égjek már be teljesen elsején a bőrszínemmel, amit Hófehérke is megirigyelne.

Borotvaélen Táncoló blogján láttam ez ilyen kihívás szerűséget, ahol a számítógépes asztalunkról kell képernyőmentést csinálni, és azt bemutatni. Szóval lássuk.

Nagyobb méretért katt a képre

Háttér: A németországi Neuschwanstein kastély van rajta, ami szerintem már önmagában gyönyörű, de ezzel a köddel/felhővel körülötte teljesen olyan hatást kelt, mint a mesebeli várak, például az égigérő paszuly esetében, ami a felhők között van :) A szikla különösen tetszik, mintha az ikonoknak találták volna ki :D 

CCleaner: Nem használom valami gyakran, de így, hogy kint van az asztalon, néha rámtör a "kikellene tisztítani a laptopot már, biztos tele van vírussal..." őrület. Ha nem lenne szem előtt, soha nem gondolnék erre.

Google Chrome: Ez szerintem nem szorul magyarázatra, kedvenc böngészőm, mindig ezt használom.

Photoshop CS3: Ezt se sokszor használom, de jó, hogy van, néha rámjön a képszerkesztési mánia, olyankor órákon át elszórakozok vele.

Tomb Raider: Ezt a játékot régen imádtam - mondjuk még ma is -, viszont egy részen nem tudtam átjutni, a századik próbálkozás után már felidegesített, hogy mindig megölnek, szóval hagytam. Törölni nem töröltem, mert úgyis megbánnám, unalmasabb perceimben bármikor folytathatom így.

Assassin's Creed III: Régebben is szemezgettem már vele, egy ismerősöm töltötte le előbb, aki mondta, hogy jó játék, szóval így felbátorodtam én is, és telepítettem. Tényleg meglepően jó játék, bár ez is kellően fel tud idegesíteni, a legutóbbi elakadásomnál például pár másodpercen és egy elhibázott kattintáson múlott a pálya teljesítése. Azóta nem játszottam vele - kb. 1 hónapja.

Sims mappa, fent: Nem mertem törölni, nehogy elrontsam a játékot :"D

TS3: Sims 3, néhány kiegészítővel - sajnos pont az Évszakok nincs meg, és letölteni sem tudom, mert akárhányszor próbáltam, mindig tönkrevágta a többi kiegészítőt :( 

Rayman Origins: Szintén játék, 2011-es. Osztálytársam játszott vele telefonon, és meglepődött rajta, hogy nem ismerem, azt mondta, muszáj letöltenem, mert nagyon jó. Úgyhogy letöltöttem. Már ki is játszottam, kétszer, de sokszor belépek rá, és próbálok jobb eredményeket elérni.

Star Stable: Online MMORPG játék, ami ötödik szint után elég élvezhetetlenné válik, mivel fizetni kell minimum 720 forintot, hogy tovább juthass, ez két hétig tart... Szóval nem sokszor játszom vele, csak mikor nagyon-nagyon unatkozom, és épp van pénz a telefonomon, így tudok vásárolni "tagságot".

The Sims 4: A Sims legújabb verziója, magyarítva. Meglepődtem rajta, hogy sokkal jobban viszi a laptopom a TS4-et, mint a 3-at, mivel a 3-as verzió nagyon akadozik, a 4 viszont egyáltalán nem... Jelenleg ez az, amivel naponta játszok, de ez szerintem csak az újdonság varázsa.