Hétfő: Lehet velem van a gond, de én már vártam, hogy vége legyen az őszi szünetnek, ugyanis halálra untam magam. De aztán ma reggel eszembejutott, hogy basszus, hétfővel kezdünk, 6-ból 4 szakmai, lehetne inkább szünet... de hát ha menni kell, menni kell. Annyira egyébként nem voltak vészesek a szakmaik, bár a rendszer akadozott, mindig lefagyott a program, de hát ez van. Én nem bántam, hogy nem tudtunk rendesen dolgozni. Bioszból dolgozatot írtunk, amire egész szünetben tanultam - igen, szünet és tanulás egymás mellett leírva - és ez meg is hozta a gyümölcsét, ötöst kaptam. Picit be is paráztam a biosztól, már most, középszinten hihetetlenül brutális: mitokondrium, endoplazmatikus hálózat, plazmolízis... ezt is nehezen tanulom meg, mi lesz velem egyetemen? 

Kedd: Ritka szar nap volt. Kezdődött ott, hogy esős nap volt. Alapjában véve szeretem, ha esik, de ez a mai olyan nyomasztó eső volt. Egész nap nem látszott a Nap. Biosszal kezdtünk, kikaptuk a dolgozatokat. Aztán matek. Dolgozatot írtunk, és szerintem úgy basztam el - elnézést a szóhasználatért - ahogy csak lehetett. De hát több, mint 1 hete nem matekoztam... Irodalmon megbeszéltük a negyedévi figyelmeztetőket és dicséreteket, én dicséretet kaptam. Aztán meg kiakadt a tanárnő, mert az osztályból egy ember olvasta el Mikszáth 3 novelláját. Szóval holnap valószínűleg felelünk vagy írunk az életrajzából, és novellaelemzésből. Juhú! A német is "csak úgy" eltelt, holnap abból is két dolgozatot írunk, csak hogy teljes legyen a boldogságom. Infon már eléggé kivoltam idegileg, és mikor óra elején elmondta a tanárnő, hogy hogy kell megoldani a feladatot, én figyeltem, míg osztálytársam folyamatosan panaszkodott nekem, hogy ő ezt nem tudja. Hát mondom, talán ha figyelnél... Fél óra múlva megkérdezte, hogy hogy kell azt a feladatot, amit óra elején a tanárnő szájbarágósan elmondott ötször... nem segítettem neki, sőt, hangosan jegyeztem meg, hogy pont úgy, ahogy a tanárnő óra elején elmagyarázta, talán figyelnie kellett volna, nem hisztiznie... remélem, a tanár hallotta azért, és picit feljebb csusszantam a szimpátia-létráján, mert figyeltem. Na de a következő szakmai óránk! 24 fiú közt voltam egyedül lány. A mögöttem ülő osztálytársam végig lökdöste a székem, a lábával tolt előre, mire előrébb vittem a padot - szerencsére első padban ültem, így addig húztam, amíg a terem fala engedte -, akkor azonban elkezdtek galacsinnal dobálni. Ez nem az a dobálás volt, mikor valakit utálnak, és azért dobálják, hanem mert ennyire faszfejek, és nem tudnak nyugton maradni 45 percig... Szóval 90°-ban elfordítottam a padot, magam elé vettem a táskám, barikádnak, és írtam tovább. Ezután folyamatosan kommunikálni próbáltak velem... mindhiába. A kiakadásom egyébként mindkettejüknek 1-1 szaktanárit ért, szóval lehet köcsögség, de büszke vagyok magamra. Remélem, tényleg megkapják... Óra után persze még én voltam hisztisnek elkönyvelve, de már nem lepődök meg rajta. 
Sokszor elgondolkodok, hogy szakmai órákon - órától függően 11/24 - fiúval vagyok együtt, akik 17-19 évesek, vagy hirtelen lett 11/24 fiam, egyikük sem több, mint 3 év....

Szerda: Szoktam olvasgatni a horoszkópomat. Igazából elég meglepő, de nagyon sokszor tökéletesen leírja a napomat előre. Hát, a mai nem jött be. A november havi horoszkópom szerint a mai nap szerencsenapom volt, vagy mi. Hát... nekem nem úgy tűnt. Irodalmon dolgozatot írtunk: mindent tudtam, ami Mikszáth, na de kérdezett a tanárnő egy novellájáról is: szereplők neve+foglalkozásaik, a táj szerepe... elolvastam a novellát. Esküszöm, még elemzést is olvastam róla! De honnan gondoltam volna, hogy majd fel kell tudnom sorolni a szereplőket? Nagyon csúnyán belefog rondítani ez a mai dolgozat az eddigi, 5.0-s átlagomba. Aztán a német... Passiv mondatokból írtunk. Nekem ment a legjobban órákon, mindig 4-5 feladattal előrébb voltam, hibátlanul dolgoztam: csak a múlt idős alak nem passzolt általában... és a dolgozatom is ezen bukott el: hogy nem tudtam a múlt időt. Ami nem kifejezetten az én hibám, ugyanis rengeteg olyan ige volt, amit előtte még csak nem is hallottam, akkor meg hogy szopjam ki a kisujjamból a múlt időt? Kicsit nyugtat a tény, hogy mindenki másnak rosszul sikerült, elméletileg újra fogjuk írni. 
Töri után pedig spicliskedtem kicsit: elmeséltem az ofőnek a tegnapi órát, meg úgy ámblokk a többi szakmait is, három fiút húztam csak bele a szarba, mert amúgy a többiek normálisak, és ők is azok, ha nincs ott mindenki. Tehát ha a 3 főből 2 hiányzik, a harmadik egyedül normális. Elmondtam, hogy én figyelnék, de... - de nem hagynak - fejezte be helyettem a mondatot az ofő. Nem nagyon tetszett neki, hogy így viselkednek, az arckifejezéséből ítélve, osztálytársam a folyosón összefutott vele, ő is megkérdezte tőlem, hogy mit beszéltem vele, mert nem tűnt túl boldognak...
Nem félek... egyáltalán nem félek attól, hogy a fiúk mit fognak reagálni. Tudtukra adtam, hogy haragszom rájuk, meg a többi. Két hónapja folyamatosan nyelem a hülyeségeiket.

Csütörtök: Fuh. Úgy tűnik, ez a hetem ilyen... fos. Első órán nem csináltunk semmit, szóval tíz perc alatt elmagyaráztam az IP-számítást az osztálytársamnak, majd aludtam. Éjjel ugyanis csak 3 órát sikerült, nem tudom, mi van velem a héten... A többi órán pedig folytattam a padonfekvést. A német dolgozatom hármas lett, de nem írja be a tanárnő a jegyeket, kedden újraírjuk. Itthon pedig nekiestem a szakmai házimnak, egy órán át szenvedtem vele, de semmi nem jött ki jól benne, szóval elküldtem a tanárnőnek, megírtam hogy egy órája szenvedek vele, de semmi... felbaszott. Rendesen. Szóval nem írok róla többet, mert csak megint idegbeteg lennék.
A héten van a negyedévi dicséretek- és figyelmeztetések kiosztása, eddig két dicséretet sikerült bezsebelnem, irodalomból és nyelvtanból. Érdekes, hogy tavaly a négyesért kellett felelnem, más tanárnál, most 5.0 vagyok...

Péntek:Hihetetlen kiábrándító ébredésem volt. Ugyanis a pénteki napról álmodtam. Nem, nem előre megálmodtam, hogy mi fog történni, csak álmomban lezajlott a pénteki nap: a szakmait ellógtam, viszont korizni elmentem, mert kell a tesi ötös. Nyugodtan feküdtem vissza reggel 5.15-kor, mondván végre szombat van, aludhatok tovább. Még az is eszembejutott, hogy tegnap mondta a tanár úr, hogy majd pénteken megbeszéljük a dolgozatokat (ami mindenkinek ötös lett, ezt még csütörtökön megmondta). És hát honnan tudnám, hogy ötös lett, ha nem beszéltük meg? Szóval szombat van. Aztán valahogy bevillant, hogy rohadtul péntek van, és öltöznöm kellene. 
Nem volt vészes nap, olyan átlagos volt, tesin és fizikán koriztunk, aztán így kb. ennyi. Az ötösömet viszont a tanár úr nem írta be. A többieknek beírta, csak nekem nem. Lehet, hogy átsiklott felettem az e-naplóban, vagy valami, de már írtam neki, hogy miért nem írt be jegyet. Azt mondta utánanéz, és majd jelentkezik. Valamiért úgy érzem, ez olyan jelentkezés lesz, hogy csütörtökön rákérdezek, hogy akkor mi van?! De ne legyen igazam.

Őszintén megmondom, sosem rajongtam Szerbiáért. Bár még soha nem is voltam Szerbiában. Na de tegnap kinéztünk a szabadkai piacra, és megnéztük a lipicai ménest. Hát én szerelmes vagyok. 
Én azzal a céllal mentem ki, hogy kabátot és csizmát vegyek, amit sikerült is találnom. 
A határon maximum 10 percet kellett várnunk magyar szakaszon, szerben még annyit sem. Nagy meglepetést okoztak a szerb vámosok, mindenki azt mondta, hogy azok milyen bunkók, közben a magyarok sokkal kevésbé voltak szimpatikusak... de erről majd később, haladjunk időrendi sorrendben.
A határon átgurulva rögtön kiszúrtam a lipicai ménes épületét, szóval teljesen oda- meg vissza voltam, hogy visszafele ezt muszáj lesz megnéznünk.

A piacra érve rögtön kabátlesbe kezdtem, az első 20 percben szerelmes is lettem egybe, viszont mikor mondták az árát forintban, ki is szerettem belőle... rögtön elsőre sikerült beletalálnom egy közel 40.000-es kabátba, csak azért, mert a mayo chix logó ott volt a mellrészénél. A következő nagy szerelem fél órán belül rámtalált, harmadannyiért. Felpróbáltam, és mintha rámöntötték volna. 

Csizmával sokkal nagyobb gondban voltam, mivel vártam arra, hogy egyre ránézzek, és tudjam, hogy na nekem az kell. De nem nagyon találtam olyat. A legtöbb csizma elég ribancos volt, meg hát nem az én stílusom. Térd alá- max térdig érőt szerettem volna, maximum 3 centis sarokkal. Nagyon maximum 3. A 172 centimmel ígyis elég magas vagyok, elég hülyén mutatnék még pár + centivel. Szinte mindenhol combig érő, szado-mazo beütésű csizmákat láttam, vagy bokacsizmákat, bakkancsokat, amik pedig méretben megfeleltek az elvárásaimnak, tízcentis tűsarokkal rendelkeztek... de aztán rátaláltam erre.

Igazából elég sokszor láttam ezt a csizmát, de anyának nem tetszett, hogy egész cipzáros, mert majd biztos könnyen elromlik. Egyébként anyának egyik csizma se tetszett, ami nekem igen, ami a végére eléggé kiborított már. A saját pénzemből hadd vegyek már olyan csizmát, ami nekem tetszik: gyűrött az anyaga, egész cipzáros, nem kemény a sarka, nem elég vastag a talp, stb. Szóval inkább elváltunk, és apával vettük meg a fenti drágaságomat. 

Hazafelé benéztünk a lipicai méneshez, és most beszéljenek helyettem az ott készült képek:

Mikor beértünk, rendesen leesett az állam. A lovasok ha meghalnak, remélem, valami hasonló helyre kerülnek, mert én elgondolkodtam rajta, hogy hogy kerültem a Mennyországba... szóval kedves Isten, ha meghalok, légyszi, valami hasonló helyet biztosíts nekem ott fenn! Tavasszal is megyünk ki, akkor már kérünk időpontot egy tereplovaglásra is, Most ebben a szeles, esős, hideg időben nem nagyon szeretnék ismeretlen helyen, ismeretlen lovon ülni, ismeretlen terepen. Na de majd tavasszal...

Mikor már hazafelé jöttünk át a határon, szerb szakaszon az iratokat sem kérték el, csak mutatták, hogy menjünk tovább. Na de magyaron! Szerbiába kifelé nem kellett leállítani a motort, most leállíttatták velünk. És hát mikor máskor, ha nem akkor; drága vámos bácsi mindent rendben talált, na de az autó nem indult. Ő meg ahelyett, hogy felajánlaná, hogy behúzza, vagy segít megtolni, nézte, ahogy két nő tolja a kocsit, amíg apám a kormánynál ül, és próbálja beindítani. Kb. 150 méter tolás után amúgy beindult, de nem szerettem meg jobban a magyarokat a rengeteg unatkozó vámos, illetve rendőr viselkedésétől.... undorító volt. 

Magyarra kell írnom egy A4-es oldalt arról, hogy mit jelent számomra magyarnak lenni. A rendszeres olvasóim tudhatják, hogy ez számomra elég egyértelmű: szinte semmit. Mikor megtudtam, hogy ez lesz a feladat, megörültem neki, mert ez olyan téma, amiről biztos tudok egy oldalt írni, ugyanakkor nagyon elgondolkodtam: most legyek őszinte, és egy oldalon át hordjam el az országot mindennek? Vagy erőltessem a kamudumát, hogy milyen jó magyarnak lenni? 

Nekem nem sokat jelent magyarnak lenni. Olyannyira nem, hogy ha választhatnék, hogy angolul vagy németül tudok anyanyelvi szinten, viszont akkor magyarul egyáltalán nem, bevállalnám. Hogy miért? Mert ennek a nyelvnek nincs jövője. Nincs jövő olyan nyelvterületen, ahol magyarul beszélnek. Ellenben a német, illetve angol területekkel.
Az ország beköti az emberek szemét, hogy ne vegyék észre a legnyilvánvalóbb dolgokat, aljas módon manipulál minket. Magyarországon azt büntetik, akit nem kellene, és büntetlenül megússzák a tetteiket a valódi bűnösök. 
Az országban meg kell küzdeni a pénzért, és a legtöbb munkahelyen a fizetés sem a reális összeg. Az emberek többsége több, mint nyolc órát dolgozik egy nap, pitiáner fizetségért cserébe.
Az egészségügyet kifosztják, az oktatást tönkreteszik, és szerintem hozzánk ez utóbbi áll legközelebb.
A magyar diákok legtöbbjének mindennapjai abból állnak, hogy gyomorgörccsel, fáradtan kelnek fel, sötétben indulnak iskolába, majd sötétben térnek haza. Fáradtak a diákok, és fáradtak a tanárok is. A dolgozatokra kapott érdemjegy nagyon sokszor nem a diák valódi tudását tükrözi: sokkal inkább azt, hogy hetedik órában mennyire volt fáradt. Mert a mindennapos testnevelés miatt borult az esély normális órarend összeállítására: érettségi tantárgyak kerülnek utolsó órákba, míg "lényegtelen" tárgyak az elsők között szerepelnek. 
A magyar oktatási rendszer megöli a kreativitást, és robotot csinál a diákokból. A tanárokat hibáztatják, holott nem minden esetben ők a hibásak: úgy kell tanítaniuk, hogy nincs mindenhez joguk, kezük-lábuk megvan kötve, szigorú tanmenethez. Ráadásul a tanterveket olyan emberek állítják össze, az oktatási rendszert olyan emberek hozzák létre, formálják, akiknek soha nem volt ezzel tapasztalatuk. Akiknek nincs iskolás korú gyerekük: mert ha lenne, átlátnák a dolgokat. Olyan emberek, akikből hiányzik az empátia.
A nyugati országokban - mint pl. Finnország - teljes fordítottja működik a magyar oktatási rendszernek: rövidebb az iskolaidő, a tanárok rendesen keresnek, nem kapnak házi feladatot, az ő oktatásuk mégis hatékonyabb, mint a magyaroké.
Egyenesen undorító dolognak tartom, hogy sok diáknak olyan szakmát kell tanulnia, amitől hányingere lesz és görcsöl a gyomra. Csak azért, mert rosszkor vezettek be új dolgokat az oktatási rendszerbe. Sok diáknak szakmai érettségit kell tennie, úgy, hogy pontos követelményeket a tanárok sem tudnak, zsákbamacska.

Magyarországon a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet, a focit erőltetik, lassan minden embernek saját stadionja lesz, mégis más sportokban eredményes az ország. 
Egyre hétköznapibbá, megszokottabbá válik, hogy nyugati országokba - Svájc, Németország - vándorolnak ki az emberek, a jobb megélhetés érdekében. Egyre kevesebb a gyerek az óvodákban, iskolákban, egyre kevesebben mernek gyereket vállalni ebbe az országba: mert lassan esély sem lesz arra, hogy megfelelően lehessen felnevelni. 

Ha minimum 50 évvel ezelőtt kell megválaszolnom ezt a kérdést, talán azt mondom, hogy büszke vagyok, amiért magyar lehetek: híres sportolók, tudósok, királyok, írók, költők... ma viszont annak a határán állok, hogy szégyelljem. Szégyenlem, mert lassan eljön az az idő, mikor Magyarországról egy külföldinek nem egy tudós, sportoló jut eszébe, hanem a hihetetlen mértékű süllyedés. Nem vagyok büszke arra, hogy magyarnak születtem; persze relatív, örülök, hogy nem Afrikába, vagy más háborús országba, de születhettem volna egy jobb országba is: ahol az embert megbecsülik, ahol az embernek van beleszólása abba, ami érinti őt. Egyre jobban érezhető úgy, hogy Magyarországon csupán látszólagos demokrácia van. Óriás plakátokon hirdetik, hogy milyen szavazatot kell leadnod egy kérdésre, ezt sulykolják beléd. Akár a reklámok: akaratlanul is megragad az ember fejében.

A magyar az anyanyelvem, az irataimon állampolgárságnál magyar szerepel, viszont ennél többet nem jelent nekem az, hogy magyar vagyok. 

Hétfő: Tegnap este ígéretet tettem magamnak - és másnak is -, hogy tenni fogok - többet - annak érdekében, hogy jobban teljesítsek szakmai órákon. Az a beszélgetés nagyon felspanolt, reggelre nem felejtettem el az ígéretem, szóval szokásomtól eltérően, nem hisztizve öltöztem, nem nyafogtam a 4 szakmai órám miatt, sőt, nagyon túl voltam pörögve. Ráadásul még sikerült is tartanom a fogadalmam! Infon nem lettem ideges a feladattól, bár nagyon könnyű volt tényleg. Az elméleti órán végig rendesen jegyzeteltem, egyszer sem feküdtem rá a padra, és ha nem is 100%-ban éles kép, de egy 70%os élességű megmaradt bennem az óra anyagáról. A múlthét hétfői dolgozatom egyébként hármas lett, nemtudom, ez mennyire tudható be a tanárnő jóindulatának, a füzetemre pedig egy ötöst kaptam, egyébként nem tudom, mire, talán csak azért, mert minden anyagom megvolt, és ezért eltekintett a rajzaimtól... Az utolsó két gyakorlati órán sem kezdtem bele a szokásos "nem értem, leszarom" hisztimbe, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy a tanárnő végig magyarázta a feladatot, és csak másolnunk kellett a tábláról. Második órán kaptunk 5 önálló feladatot, amiből 3-at 10 percen belül megoldottam, az utolsó kettőről gőzöm nem volt, miután a tanárnő elmagyarázta, utána sem. Szerintem az osztályfőnökünk - mivel neki panaszkodtam erről a tantárgyról - beszélhetett vele, de ma teljesen máshogy viselkedett a tanárnő, ha valamit nem értettem, nem bunkózott, hogy akkor mehetek kiiratkozni és mit keresek itt, hanem normális hangnemben elmondta, mit kellene csinálni. 

Kedd: Hát én megtáltosodtam. Kikaptuk a német dolgozatot, ami ötös lett, illetve a szódolgozatom is ötösre sikerült. A két héttel ezelőtt írt szakmai dolgozatom is ötös lett - amit sejtettem, de esélyes volt, hogy négyes lesz. Lényeg, hogy ötöst kaptam, bár jóindulatból, mert azért alá volt húzva. A töri dolgozatomról viszont jobb említést sem tenni, katasztrófa lett. De hát ezt már csütörtökön tudtam. Még nem kaptuk ki, de elég kiábrándító, hogy mindenből csupa jó jegyet kapok, erre egy idióta történelem lerontja az átlagom... 

Szerda: Ma ismét nulladikban kezdtem a német miatt. Megint alváshatáron voltam. Tegnap nem írtunk magyarból, mert késett a tanárnő, így átcsúszott mára a dolgozat. Pont ezért - mivel kedden hiányos volt a tudásom - nem is tesiztem, inkább olvasgattam a füzetemet. Matekon is írtunk volna a logaritmus azonosságaiból, viszont azt szerencsére - vagy nem? potyaötös... - elfelejtette a tanárnő. Utána jött a magyar, amin baromi nagy szerencsém volt, ugyanis három témát kaptunk kidolgozni, padsoronként: férfi és nő viszonya, szerkezet, eszmék. Én az eszméket kaptam, amit szerettem volna. Csak úgy folytak a szavak a tollamból, megérte bemagolni azt az alig egy oldalt. Írtam még a mű keletkezéséről is (Az ember tragédiája), így kitudtam tölteni a minimumot, a másfél oldalt. Viszont ahogy a múltheti Arany esszére, erre sem mondok inkább semmit: szerintem jól sikerült, de sose lehet tudni, mit, és hogyan értékelnek a tanárok. Irodalom után még várt rám egy duplanémet... ó, je. Két dolgozatot is írtunk: mindkettő csak szódolgozat. Az utolsó 20-30 percben igazából nem csinálam semmit, mivel gyorsabban oldom meg a feladatokat, mint a többiek, mire én végeztem, ők a felénél tartottak. Kérdezte a tanárnő, szeretnék-e csinálni újat addig, de megköszöntem, és visszautasítottam ez ajánlatot :D. 
Nagyon ráhúztam erre a szünet előtti utolsó hétre, azt hiszem, megérdemelt lesz már az az őszi szünet...

Csütörtök:Nem írok az első óráról. Nem. Nem fogok. 
Egyébként ma semmi érdekfeszítő dolog nem történt. Kikaptuk a történelem témazárót, ami hatalmas megdöbbenésemre hármas lett. Pedig szent meggyőződésem volt, hogy még ahhoz is a tanárnő jóindulata kell, hogy egyáltalán az egyest ráírja... Aztán tulajdonképp ennyiből állt a mai napom. 

Péntek: Szünet van. Istenem, végre, szünet van. Komolyan nem hiszem el. Borzasztó napom volt. Matek előtt trollkodtam kicsit osztálytársam füzetével - ceruzával írtam bele, ő nem tudta, hogy én voltam -, és órán kezdte el kiradírozni, mire a tanárnő szólt neki. Ő pedig szépen elmondta, hogy valaki írt a füzetébe... mire a tanárnő kiakadt. Nagyon durván. Nem vallottam be, majdnem halálfélelmem volt. A belső szerveim is remegtek, annyira féltem, hogy mi lenne, ha bevallanám. Nem volt szükségem egy fejmosásra. Egyszerű diákcsíny volt, ő meg torokra ment miatta, rögtön kár volt kiradírozni, mert írás alapján kideríthető lett volna, hogy ki írta, meg ha senki nem vállalja fel, nehezebb dogát állít össze... Komolyan tiszta ideg voltam, egész órán stresszeltem ezen, óra után pedig köhögtem, viszont az idegtől majdnem minden kijött a gyomromból... sikerült visszanyelnem. A következő óránk a tanár úrral volt, nem csináltunk semmit, de az első 20 percben nem tudtam leállítani a lábam mozgását, és rendesen remegett a kezem. Nagyon durva. Óra végére sikerült megnyugodnom. 

Hétfő: A hétfőim általában mindig kegyetlen szarok. Ma is az volt.  Hat órám van, viszont abból négy szakmai. Az első órám info volt, meglepően gyorsan telt el, és értettem is, bár az informatikával sosem voltak gondjaim. Harmadik órán - programozás, elmélet - viszont nem bírtam, és elsírtam magam. Nem hangosan, nem észrevehetően, de azért kigördült pár könnycsepp. Dolgozatot írtunk. Tudtam, hogy fogunk írni, pénteken mondta a tanárnő, még a kérdéssort is megadta. Hétvégén szorgalmasan nézegettem is a kérdéseket, rengeteget gondolkodtam rajtuk. De tényleg! Erre teljesen máshogy nézett ki a dolgozat: míg amit adott, csak tippelésből állt, a dolgozatban nekünk kellett kifejteni a válaszokat, nem voltak választási lehetőségek megadva. Már az első kérdésnél tudtam, hogy reménytelen az egyestől jobb jegy. Azért mindenhova próbáltam valamit írni, de az utolsó - legtöbb pontot érő - feladat teljesen kiakasztott: írjak algoritmust az okos tv-n az esti film megnézésére. Egyáltalán nem nézek TV-t, nemhogy tudjam, hogy működik egy okostévé. Így azt üresen hagytam, és beadtam. A tanárnő visszaadta, mondván biztos tudom. Hát, megmondtam neki, hogy azt hittem, az lesz a dogában, amit mondott... pedig nem szokásom visszaszólni a tanároknak, most nem bírtam magamban tartani. Mert hát nehogymár ne tudjam megoldani, mikor a mindennapjaim része. Aha, nyilván, mindenki minden nap tévézik. Eddig a Star Academy miatt néztem szombatonként, mióta Balázs kiesett, egyáltalán nem. Nyáron néztem az EB-t, meg az Olimpiát. Visszaültem a helyemre, ekkor még a fejemhez vágta, hogy ha nem tudom, lehet felballagni az igazgatónőhöz és kiiratkozni. Oh, köszönöm. Végül túléltem az órát. Óra végén egyébként megjegyezte, hogy mivel a héten valami hét van a suliban, minden nap vannak előadások, és aki elmegy rájuk, és ír róluk, annak hajlandó adni egy ötöst abból a tantárgyból, amiből kéri - én persze elméletből kérem. Az előadás 5-6-ig tart, így fél8-ra érek haza, de... nekem megéri. Egyébként az volt a döntő, hogy a tanár úr tartja. Ha más tartaná, valószínűleg nem mennék el rá. Maga a téma annyira nem érdekel, de remélem, hogy úgy fogja előadni, ahogy órán csinálná, teljesen érthetően. Ha mégis teljes lenne bennem a sötétség, szerintem végő kétségbeesésemben megkérném, hogy mondjon már róla valamit, de piszkosul kellene az az ötös.......
Az utolsó két szakmai ugyanezzel a tanárral már nem volt olyan vészes, bár tény, hogy a programozás gyakorlati része mindig is jobban ment.

Kedd: Hármas lett a matekom. Nem vagyok vele elégedett, de szomorú sem vagyok miatta. Két pont kellett volna a négyeshez... Irodalmon Arany balladáiból írtunk, szerintem jól sikerült, bár inkább nem mondok semmit, mert fogalmazásszerűen írtuk, és ezek mindig rosszabbul sikerültek, mint gondoltam. De idén más tanárunk van. Terjedelemre megvan, csak a tartalom nem tudom, mennyire elég neki.  Magyar után írtunk németből is, ami szerintem katasztrófa. Már lassan egy hónapja a feltételes mondatokat vesszük, de mikor múlt idejű mondatot kell feltételesbe tenni, három igével, teljesen bepánikolok, és elveszek. Azért egy négyesnek már örülnék.
Délután elmentem a tanár úr előadására. Éreztem, hogy semmit nem fogok érteni, így mikor első óra után a folyosón összefutottam vele, elkaptam, és megkérdeztem, hogy segítene-e írni róla valamit, hogy megkapjam az ötöst. "Persze, órán átbeszéljük majd." Ötkor kezdődött az előadás, minden info tanár végighallgatta, másik suliból is jöttek kb tízen, a mi sulinkból is 3-an, meg 4-en voltunk az osztályomból. Kell az az ötös... Két tanár tartotta az előadást, a tanár úr, és egy másik, nemrég végzett tanár. Utóbbi olyan szinten unalommal a hangjában adta elő amit kellett, hogy az embernek kedve támadt öngyilkosnak lenni tőle, elharapta a szavakat, semmit nem értettem, sőt, untam. Ellenben a tanár úré, ahol mindent értettem, hihetetlen, hogy tudja ennyire könnyen befogadhatóvá tenni. Aztán a tanári asztalhoz kellett mennünk, és hát nekem nagy szomorúságomra [irónia] csak a tanár úr mellett jutott hely. Végig ott álltam.
Előadás végén - a mi osztályunk 4 embere lépett le először -, a 6 tanár+másik előadó a tanári asztalnál maradt, a maradék 10-13 gyerek társaságában, én elmentem hátra a kabátomért, hátrajött a tanár úr is. Kaptam is az alkalmon, megkérdeztem, hogy csütörtökön akkor írunk-e dolgozatot, mire bólintott, de olyan mosoly kíséretében, hogy azzal gyilkolni lehetne. Aztán osztálytársam is rákérdezett, hogy akkor segít-e majd írni az előadásról valamit. Persze, segít. Vicces volt, ahogy 7 tanár elöl van, meg a 10 gyerek, mi 4-en pedig a tanár úrral "szövetkezünk", az ötösünk érdekében. :)

Szerda: Huh. Hát, igazából elég semleges nap volt. Nulladikban kezdtem a német fakt miatt. Nagyon kellett erőltetnem a szemeimet, hogy ne csukódjanak le. Betett ez a tegnapi későn hazaérés, későn is tudtam elaludni, korán is keltem... 
Tesin a tanár úr - végre - leosztályozta a kosártudásunkat, én hármast kaptam, de négyest adott volna, csak az utolsó dobásomnál olyan szinten elcsesztem a lépést, hogy maradt a hármasnál inkább. Nem is érdekel különösebben, tesiből világ életemben 3.0-s átlagom volt. Legjobb esetben 3,33. A német dolgozatom négyes lett, ami eléggé kiborított, mivel három ponton múlott az ötös. Még azon az órán írtunk egy másikat is, mivel kíváncsi volt a tanárnő, mennyival jobban írjuk meg úgy, hogy előtte átbeszéltük az előző dolgozat hibáit. Szerintem nem sikerült rosszul, de hát majd kiderül. 

Ti hisztek a Sorsban? Én igen. Volt egy tanár, aki külsőre tetszett, amúgy nem. Régebben nagyon sokat láttam, szinte mindig belebotlottam, még a városban is. Most viszont, mióta érzem, hogy több van a "legújabb" tanár úrnál, őt látom nagyon sokat. Ma szinte minden szünetben láttam, eddig egyáltalán nem. És nem arról van szó, hogy rá figyelnék, mert szokásom mindig minden szembejövő tanárra ránézni és köszönni. Furcsa. Na de mindegy.

A  másik téma, amiről szeretnék írni, hogy a szerdai nap se legyen túl rövid (:D) a korkülönbség. Furcsa lehet, de engem soha nem érdekeltek a korban hozzám illő fiúk. Talán még általánosban, de az ugye nem volt komoly. Volt már a képben egy 32 éves férfi - akit mikor megláttam félmeztelenül, ki is ábrándultam belőle, olyan szinten ápolatlan -. 24 éves fiú, 31 éves férfi, és a tanár úr is 30-32 körül van, ha jól matekoztam. Nem mondanám magam apakomplexusosnak. Utánaolvastam a kialakulásának az okainak, de nem zaklattak szexuálisan, apa még él, és megkapom tőle a kellő figyelmet, törődést is, tehát azt sem igénylem mástól. Nem is apát keresem egy férfiban, sőt, ez szerintem igazából elég beteg dolog. Mármint, én nem tudnék együtt lenni egy férfival úgy, hogy apámat látom benne. Egyszerűen csak komolytalannak, kisfiúnak látom a korombelieket (én 18 vagyok, korombeli alatt értsük 18-23 között, mondjuk). Engem olyan fiúk vesznek körül a suliban, akik között úgy érzem, mintha a fiaim lennének, és én lennék egy egyedülálló anya, aki nem bír velük, mindig ordítanak, és óvodás szinten viselkednek. Közismert tény, hogy a nők előbb érnek, szóval tudjuk be ennek. Nekem egy komoly férfira van szükségem, nem egy kisfiúra. Nagyon sokáig kiakadtam azon, hogy minden lánynak, még a legrondábbaknak, leghülyébbeknek is van barátjuk, sőt, gyakran váltogatják is őket. Ma már ez nem idegesít, úgy gondolom, ennek az lehet az első számú oka, hogy nincsenek különösebb elvárásaik. Legyen farka, aztán kész. Az ilyen életkorú fiúknak a 98%-ának is tök mindegy, kivel jön össze, csak elmondhassa, hogy neki van NŐJE. "Megyek a nőmhöz". Olyan undorító, gyerekes ez a megfogalmazás. Lehet, hogy ha én is lejjebb adnék az elvárásaimból: kellő komolyság, intelligencia, határozottság, nekem is lehetne valakim. De nekem olyan nem kellene.

Csütörtök: Kikaptuk az Arany János fogalmazásunkat irodalomból, ami az osztályból nekem sikerült a legjobban, ötös lett a tartalom, és a helyesírás is. Nagyon meglepődtem, mert tényleg mindig nagyon rossz fogalmazásokat írtam. Most meg még "Szép munka!" megjegyzést is kaptam. Szerintem a keddi Ember tragédiája dolgozatom nem fog így sikerülni, de hát majd meglátjuk. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a mostani maximális dolgozatom után ne okozzak csalódást se magamnak, se a tanárnőnek. 
Törin témazárót írtunk, amire nem tanultam, mivel az osztályfőnök szokása olyan dolgozatot összeállítani, amihez semmi órán megszerzett tudásra nincs szükség, források alapján kell dolgozni. Most is ez volt, biztos egyes lett.
Tesin távolugrottunk, magamhoz képest jól teljesítettem, de még így is csak kettest sikerült összeugrálnom. Na de mindegy, a tesi soha nem érdekelt különösebben.

Péntek: Hihetetlenül jó napom volt. Jó, első két órában nagyon szenvedtem, a harmadik viszont feldobott. Tanár úrral voltunk, és ezzel mindent elmondtam. Megfogadtam, hogy nem fogok novellákat írni róla a blogomra, mert biztos sok embernek unalmas már. A lényeg, hogy óra után nagyon jó kedvem lett, amit most a szakmai sem tudott elrontani, sőt, két dolgozatot is írtunk, és mindkettő erős hármas lett. És csak azért, mert megfogadtam a tanár úr tanácsát, hogy ne görcsöljek rá, mert sokkal rosszabb lesz csak. Ma ez összejött, próbálom ezt tartani hétfőn, kedden és csütörtökön is, nem tudom, mennyire fog összejönni, mert azért sok erőt adnak az ő órái. 
Hat órám lett volna, de hetedikben az október 23-i műsort kellett megnéznünk. Ritka szar volt az idei, de legalább nem volt hosszú. Suli után elszaladtam még a lovas boltba, vettem egy új kesztyűt, mert már kezdtem unni, hogy az előzőnek minden ujja ki van szakadva. Imádom az újat.